Kihívások éve

„Sokszor éppen a legnagyobb kihívás segít abban, hogy világosan lássuk a fontos dolgokat és új, pozitív irányok felé induljunk el.” (Árvai Péter)

Fél évvel ezelőtt határoztam el, hogy adok magamnak egy évet. Egy különleges évet, szülinaptól szülinapig. Miután már a felét magam mögött tudom, nyugodtan kijelenthetem: ez az év a Kihívásaim Éve címre lesz érdemes. S a legklasszabb az egészben, hogy még nincs vége! ….mert ha egy üzlet beindul….

„A KIHÍVÁS EGYSZERŰEN AZ, AMI: KIHÍVÁS.”

Mi nők, híresek vagyunk a ruhásszekrényeink rendbetételéről, a nagy „selejtezésről”. Nos, időnként ugyanezt kell tennünk az életünket illetően is, kiadó nagytakarítást, lomtalanítást. Én is ezt tettem fél évvel ezelőtt. S a rendrakási projekt közben önmagammal is farkasszemet kellett néznem, több alkalommal is. Végig kellett gondolnom, hol tartok és merre igyekszem, milyen rossz döntéseket hoztam és hogyan kompenzáltam ezek fájó eredményét, mik a céljaim, hogy rázzam fel az életem, hogy valóban élet legyen. Kik azok, akiknek nincs helye a mindennapjaimban, mert viszik az értékes energiáimat, s kik azok, akik vissza adták a hitemet, a legsötétebb időszakokban is. Keresem a saját utamat, a határaimat, meg akarom tanulni a kudarcaim kezelését, észrevenni az élet szépségeit, még ha azok miniatűrök is, keresem a helyes irányt a boldog énemhez. S a változásaim ellenére is szeretnék az maradni, aki most is…. legfeljebb egy kicsit felturbózva, izgalmasabb kiadásban, élményekkel feltöltődve, de ugyanazzal az érző szívvel és lélekkel. Szokásomhoz híven, nem fogadkoztam, nem tettem szent esküvést szilveszter éjfélkor. Viszont, szélés mosollyal a képemen gondoltam az elmúlt évemre, ami a végére valahogy csúcs lett, fantasztikus teljesítményekkel, sikeres próbatételekkel. A boldogságlistámról néhány tételt kihúzhattam és az emlékeim dobozát számos új, izgalmas élménnyel tölthettem meg. Mit is kívánhatnék az új esztendőre? Mondjuk, legalább ilyen színes, kihívásokkal és sikerekkel teli 2019-t! 🙂 Mindenkinek!

„Ha úgy érzed, nem szeretnek – ne könyörögj. Ha úgy érzed, nem hisznek neked – ne magyarázkodj. Ha úgy érzed, nem értékelnek – ne akarj bizonyítani. Sosem hagyd, hogy elbizonytalanítsanak, csak éld az életed.”

(2019.01.13.)

12 Shares

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük