Rólam

Köszönöm neked, ki idetévedtél, s pár percet velem töltesz. Igyekszem, hogy máskor is kedvet érezz visszatérni hozzám.

Évek óta írok, írogatok. Kezdetben kizárólag azért, hogy kiírjam magamból a fájdalmat, a kétségbeesést vagy a dühtől akartam így megszabadulni…. Aztán egyszer csak… elkezdtem szép, örömteli, lelket cirógató témákról, történésekről is írni. Vagy egy éve rágják takaros fülecskéimet, hogy vágjak bele egy saját BLOG projektbe, de…. bizonytalan voltam és talán vagyok is. Ez nekem való, van annyi tehetség bennem, veszem az akadályt, egyáltalán akadnak olyanok, akik kíváncsiak rám és az írásaimra?

Amit  talán tudnod kell rólam….

Kata vagyok, alias Vörös Veszedelem. A vörös tincseim és a délies temperamentumom miatt ragasztották rám, ezt a nevet. Elmúltam 50 éves, de nem engedem, hogy csak az éveim száma miatt a „Leírt nő” dobozba soroljanak. Egyedül élek, több ideje, mint szeretném. És biztosra veheted, hogy a társkeresési kalandjaimat is megosztom….  okulási célzattal, vagy csak egy  jóízű mosoly reményében.  Egy felnőtt, csodaszép lányom van. Most tanulja az életet, próbálgatja az önállóságot, a talpon maradást. Izgalmas időszaka ez az életnek.

Szenvedélyem a főzés. Szívesen állítom fejre a megszokott recepteket, bolondítom meg egy csavarral. Kísérletező típus vagyok. Nyugi! Nincsenek még ember áldozataim. Szóval… találkozni fogsz néhány saját receptemmel is és pár kipróbált, bevált trükköt is szívesen elárulok majd.

Színésznőnek készültem, mégis pénzügyi pályán mozgok 20 éves korom óta. Jó vagyok abban, amit csinálok, de…. a művészet iránti imádatom örök. A sors úgy kárpótol meg nem valósult komikusnői álmaim miatt, hogy szenvedélyesen rajongok mindenért, ami művészet: filmektől a hangversenyen át, az építészetig, a főzéstől a lakberendezésen át a könyvekig…. amatőr szinten, de nagyon lelkesen.

 

Röviden… ennyit rólam, bemutatkozásként. Lássuk, vajon kellően érdekesek lesznek e a soraim. És örömmel veszek minden visszajelzést, téma ötletet, hogy jobb legyek, szórakoztatóbb, érdekesebb. Igyekszem majd izgalmas témákat is találni. De kérlek, tartsd tiszteletben az alábbi két kérésemet: egyik, hogy politikamentes a blogom, a másik, hogy visszajelzésed, ha kritikus, ha  elmarasztaló is, de ne legyen közönséges, sértő stílusú. Köszönöm.