„Az élet nem arról szól, hogy megvárjuk míg eláll a vihar, hanem arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben.”

Te is, én is, s mindenki, az Élet nevű végeláthatatlan óceánon vitorlázunk. Olykor csendesen szelve a hullámokat, boldog mosollyal arcunkon, révedünk a távolba. Olykor örvénylő, tomboló vihar közepette igyekszünk a hajón maradva túlélni mindezt. Senki sem tett szent esküvést arra, hogy az életünk könnyed játék lesz, hogy csak mosoly és öröm kíséri, hogy sosem történik tragédia, hogy mindig szeretve leszünk, hogy sosem kell próbára tenni hitünket és hogy soha nem veszítjük el szeretteinket.

ÉLETVIHAR….

Te, aki a most ezen soraimat olvasod, talán épp a válságban lévő párkapcsolatod miatt kapkodsz az éltető levegő után vagy az elveszett munkád miatt összeomolva ülsz a romjaidon vagy egy baleset, súlyos betegség okán egyensúlyozol a szakadék szélén. Bárhogyan is…  padlóra kerülni nem szégyen és nem a gyengeség jele. Csak ne maradj ott, hosszú időre. De, ha képes vagy onnan a mélyből  felküzdeni magad, akkor büszke lehetsz a teljesítményedre, önmagadba vetett hitedre. Ezáltal erősebbé, magabiztosabbá válsz. A következő pofont, amit majd az élet rád mér, egy erősebb én fogad, dolgoz fel, él meg. Szóval…. kellenek azok a mindent felkavaró viharok az életünkben, a maguk haragos hullámaival, hogy megtanuljuk tisztelni és nem magától értetődőnek venni a jót, meglátni a szépet, még ha az oly’ kicsi is, elfogadni a hullámvölgyeket a maguk kihívásaival, melyek megtanítanak a határaink feszegetésére. És ha a viharos tengert járva akad valaki, aki társként, barátként melléd szegül, veled tart, hogy bebizonyítsa neked, nem a lehetetlen áll előtted, csak egy megugrandó akadály, melyet képes vagy legyőzni….. akkor nem csak erős vagy, de piszok mázlista is.

„Néha, kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot.” (Lakatos Levente)

(2020.05.28.)