„Most nehezebb. De tán van kiút. Csak arra is vállalkozni kell, ahhoz is erő és akarat szükséges. És a hit, hogy megvalósítható.” (Takács Ervin)

Mindig lesznek, akik biztosra veszik, hogy elbuksz, akik miközben arcukra az együttérzés álarcát öltik fel, azon szurkolnak, hogy feladd, akik szerint nem vagy képes harcolni az álmaidért, akik szerint a céljaid eléréséhez kevés vagy. Ilyenkor mit tehetsz? Miközben magabiztosan elsuhansz mellettük, egy ragyogó mosoly kíséretében megfordulsz és könnyed lazasággal azt mondod: „Igen? Így vélitek? Akkor ide nézzetek!” És…. megcsinálod!

AKI SOHA NEM FOGOTT PADLÓT, ABBÓL SOHA NEM LESZ BAJNOK

Nem tagadom, hosszabb ideje, mint szeretném parkoló pályán vagyok. Ültem a gödör alján és a kezdeti kétségbeesést a tehetetlenség miatt érzett düh váltotta fel. Az életem 1 hónap alatt hat jelentős területen szenvedett léket, omlott össze a tartópillér. Ha szépen, sorban érkeztek volna ezek a próbatételre sarkalló kihívások… biztosan megbirkózom velük, szép sorban, egymásután. De mivel szinte egy időben hullottak a nyakamba… sokkot kaptam és nem, hogy az alagút végét nem láttam, de a megoldást, sőt az oda vezető utat sem. És ettől még inkább padlót fogtam. Egy barátom ötlete volt, hogy ne akarjam a problémáimat orvosolni. Inkább hagyjam magam sodorni az árral, csak egy kis időre, amíg nem jön a „Katai Szikra” (idéztem őt) és vele együtt a megoldás. Csakhogy, nekem ezt a sodródást tanulnom kellett. De a legszorultabb helyzetekben mindig érkezik valahonnan, valamilyen formában egy kis plusz a gödörből való kilábaláshoz. Gyakran, egy kívül álló számára észrevehetetlen vagy szóra sem érdemes semmiség ez, de a címzettnek jelentős segítség. Például, betoppansz egy üzletbe, ahol a tulaj és 1-2 ismerőse vidám poénokkal és megjegyzésekkel bombáz az ejtőernyős szenvedélyed miatt. Pár perc ott töltött idő és már nem akarod a következő edzéseden likvidálni a világot, egyetlen ütéssel. Vagy amikor fodrászodhoz betérsz, az egyik vendég festékkel a haján, széles jókedvvel úgy köszönt: „És itt van újra! Megérkezett  a Bátor Lány!” S ha ezeken a napokon csak ennyi történt, és más semmi, már ettől nem szürkék a felhők az égen, már nem arra koncentrálsz, hogy a könnyeidet visszatartsd. Te azt mondod, ezek apróságok. Lehet. De gyakran, éppen az ilyen és ehhez hasonló öröm morzsák kellenek ahhoz, hogy egy reggel a „Hé Világ! Ébresztő! Készülj, mert újra a pályán vagyok és    nincs akadály előttem” gondolattal a buksidban ébredj és olyan energikusan indulj útnak, hogy gyalogos létedre majd „elgázolsz” egy biciklist, amin mindketten jót nevettek. És ez a lendület csak a kezdet…. az indítórakétákat még be sem indítottam.

„….Épülni lehet a saját kárunkon. Meg lehet a gödör alján is találni a kapaszkodót.” (Csisztu Zuszsa)

(2019.02.10.)