Hogy miért az alábbi sorok? …. mert jó ideje kattogok ezen….. s mert nem hagy nyugodni… s mert valakinek szántam, aki nem szokott ilyesmiket olvasni, sem tőlem, sem mástól. Szóval, semmi különös.
„Düh. Van, hogy eluralkodik, s pusztít maga körül… Dühösnek lenni – olyan mintha saját magad ellen fordítanád azt a megtöltött fegyvert, amiből a golyókat a dühöd kiváltójának szántál… Lépj tovább, és hagyd, hogy elmúljon!”
Tegnap. Gyönyörű, fehér hó szőnyeg. Enyhe idő. Szikrázó napsütés. A télnek ezt az arcát még én, fagyos lélek is imádom. Kihasználva a csodálatos, téli időt, kisétáltam apukám nyughelyéhez. Mécsest gyújtottam, hótalanítottam , majd kis időre szabad utat engedtem a lélek hangjainak, az érzéseknek. Hazafelé tartva, azon kaptam magam, hogy a gondolataim minden logikát mellőzve cikáznak, ugrándoznak.
„AKTÍVAN GYAKOROLNUNK KELL A GYŰLÖLET ELLENSZEREIT. A TÜRELMET ÉS A TOLERANCIÁT.”
Ám, amikor becsuktam magam mögött a fészkem ajtaját és leültem, belém hasított a felismerés: mégis csak volt logikai összefüggése a gondolataimnak. Mindegyik a humánum, a tolerancia, az élet szépsége körül keringett. Emlékszem, évekkel ezelőtt írtam egy kedves barát elvesztéséről, melyet önnön kezével okozott. És ma is pontosan emlékszem az utolsó beszélgetéseink minden egyes mondatára, melyek örökre beleégtek a memóriámba. Bár tudom tettének okát, de nem ez a lényeg.
Sokkal inkább az, hogy az életet apró csodáival , emberi értékeivel, természeti szépségeivel…. egyesek képtelenek tisztelni. Emberek tömege, akik fittyet hánynak a környezetvédelemre, akik „véletlenül” szabadulnak meg a civilizáció hulladékától erdők mentén, parkokban, folyókban. Emberek tömege, akik úgy vélik, hogy mások kemény munkával megszerzett javaihoz joguk van, erőszak, bűncselekmény által. Emberek tömege, akik saját önbizalom hiányuk vagy szakbarbárságuk, intelligenciamentességük okán, a társuk, a munkatársuk, a szerettük életét keserítik meg, a megalázó ordibálásukkal, fölényeskedésükkel. Emberek tömege, akik elszállt ego-juk vagy képzelt felsőbbrendűségük miatt úgy tartják, lelkiismeretlenül átgázolhatnak másokon, az alacsonyabb iskolázottságú embereket, azok munkáját nyugodtan leszólhatják, semmibe vehetik. És reggelig sorolhatnám a főbb kategóriákat…. mert sajnos, hosszú a lista. Kérdezem: MIÉRT? Miért tesszük ezt másokkal, magunkkal, az élettel? Tisztában vagyok vele, hogy utópisztikus már-már sci-fi-be illő, hogy békében éljünk egymás mellett, nem nézve a bőr színét, a vallási vagy politikai hovatartozást, az iskolai végzettséget, a kereset nagyságát…. Ez már a tündérmeséken is túlmenne. De! Talán egy egészen apró odafigyeléssel javítani lehetne a tolerancián, a türelmen, a humánumon…. ha miközben magadból kikelve tombolsz, s közben megérintik a válladat, hogy „cssss., nyugalom, sétálj egy kicsit a friss levegőn, lazíts és megbeszéljük”…. Talán megér egy próbát, „szót fogadni”, mert az is meg lehet, hogy működne…. hogy te is jobban érzenéd magad…. hogy a környezeted is hálás és kiegyensúlyozottabb lenne…… és mert végül is az élet szép, csak mi, emberek tudatosan rondítunk bele, tesszük tönkre, önmagunkkal együtt.
„A kedvesség feltehetően nem öröklött vonás. Tanult magatartásforma.” ( K. Couric)
(2017.01.15.)