„A felhő nem tudja, miért éppen erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.”

Ülök a buszon. Kellemes, klimatizált hőmérséklet. A fülemben zene, az agyam tompa, a lelkem sajog, a szívem zokog. Nézem a megállóban várakozókat. Van, aki felszáll és vannak, akik megérkeztek úti céljukhoz. Akárcsak az életben. Vannak, akiknek arcán határtalan boldogság, mert megérkezett, akire oly’ nagyon vártak. Akadnak, akik szemében könny. Búcsúzkodnak, s szorító ölelésükkel szeretnék megállítani az időt, hogy a szerettük még maradjon. Érkezés. Indulás. Várakozás. Búcsúzás. Csak egy buszmegálló. Vagy mégsem? Ez itt maga az élet!

UTAZÁS

Menekülök. Butaság, hiszen az élete és a gondjai elől senki sem térhet ki, nem bújhat el. Mégis miért teszem? Időt szeretnék nyerni. Önmagam és a döntésem számára. Tudom a megoldást, csak még a helyes utat nem sikerült megtalálnom. Akárcsak egy utazás! Ismerem az utazásom célját, de még keresem, hogy mivel utazzak, milyen útvonalat válasszak.

Az életben emberek, ismerősök, szerelmek jelennek meg vagy lépnek ki az életemből. Vannak, akik csak rövid, egy-egy megállónyi időre válnak „úti társammá”, akadnak, akik hosszabb úton maradnak velem és részesei mindennapjaimnak. Lesz, aki visszatérő „utas” a sorsomban és olyanok is lesznek, akik egy kurta epizódnyi szerep után örökre eltűnnek. De egy valami közös ezekben az élet nevezetű utazásokban és a benne részt vevő utasokban: a tapasztalat. Bármilyen kis időt is töltök együtt valakivel, mindenképpen tanulok valamit, több leszek általa. S a tapasztalat szempontjából mindegy, hogy jó vagy kellemetlen dolgokat élek meg. Mindenképpen gazdagabb, bölcsebb leszek. Olykor hatalmas árat kell fizetnem egy-egy tapasztalatért. Ritkán, de megesik, hogy az életem egy négyes kereszteződéshez érve meglepő módon választja ki az utat. Új vágány – új lehetőség – új(abb) élet. Ezek az utak azért ijesztőek, mert ismeretlen helyekre, lehetőségekhez vezetnek. Meglehet, kezdetben kicsit ijedt leszek, kissé bátortalan léptekkel haladok majd az új úton. De jobb döntés, mint a régi, bejáratott útvonal, mely semmi újat nem ígér, csak fájdalmat és szenvedést tartogat számomra.

„Szembejött az élet, mondom is neki, hová rohan, miért siet oly nagyon, ugyan, igyunk már meg egy kávét, ha már így összefutottunk.” (Sz. Natália)

(2013.08.10.)