„Nem az az igaz barátság, mikor elválaszthatatlanok vagytok egymástól, hanem az, hogy amikor külön váltok, akkor sem változik semmi!”
Nézem a fotót. Két, negyvenes éveiben járó férfi nevet rám a képről. Mindkettőt ismerem. Az egyiket születése, a másikat totyogós kora óta. Ők ketten, az öcsém és a barátja, Laci. Mióta is….. talán babakocsis koruk óta
BARÁTOK.
Szerencsések. Hiszen igen ritka kincs manapság, hogy több, mint 40 éven át tartó barátságot mondhatnak a magukénak, melyet nem rombolt szét egy párkapcsolat, nem kezdett ki a hétköznapok őrült rohanása, nem zúzott szét családi viszály. Mint a legtöbb barátságban, itt is voltak csendes időszakok, halk távolmaradások, de…. Az idő próbáját kiállva, soha nem feledkeztek meg egymásról, soha nem vesztették a másikat szem elől.
Az igazi barát nem mérlegel. Melletted van akkor is, amikor sikeres vagy, együtt örül veled. S akkor sem hagy magadra, ha kudarcot vallottál, ha veszteség ér vagy szerelmi bánatod van – összesöpri lelked romjait és felráz, biztat vagy csak türelmesen meghallgat. Az igaz barátságban nem számít, hogy 1 napja vagy 3 éve találkoztatok, beszéltetek utoljára. Hiszen, amikor újra együtt vagytok, ott folytatjátok, ahol abbahagytátok és úgy, mintha csak tegnap váltatok volna el. Igaz barát – akiért érdemes aggódni, remélni, aki miatt érdemes hinni és bízni. Az igaz barát olyan ember, aki „házat épít a szívedben”.
„A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását.” (Cicero)
(2013.07.31.)