„Nem tudom, mi a sorsod, egyet azonban tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték, és megtalálták, hogyan lehet másokat boldoggá tenni.” (A. Schweitzer)

Az elmúlt hetem minden egyes napján azt éreztem: a bennem rejlő boldog érzést meg kell osztanom. Vele. Veled. Másokkal. Hogy, ezáltal még több jó érzésben legyen részem. Mert ez már csak így működik.

ÖRÖM-MORZSÁK

Egy rohanó, anyagias világban, ahol az olyan alapvető értékek, mint az együttérzés, a türelem, a tolerancia sokad rangúak…. nem könnyű jónak lenni, boldognak, életet élvezőnek. Gyakran elmegyünk egymás mellett, átnézünk a másik felett vagy egyszerűen észre sem vesszük. Sem őt, sem a problémáit (hiszen az mindenkinek van, miért érdekelne a más nyomora – és egy hanyag vállrándítás). Kit érdekel, ha egy pénztárosnak pocsék a napja?! Ki foglalkozik azzal, ha a postás lógatja az orrát?! Közepesen sem hat meg, ha a kollégád maga alatt van?! Pedig olyan könnyen tehetnél jót…. egy apró kis gesztus….. Csak meg kell próbálni szeretni a másikat. Úgy, ahogy van, a hibáival és gyengeségeivel együtt, a pocsék, poén nélküli vicceivel… Nagyvonalúan túllépni minden aprócska sérelmen, nem pedig fájdalmasan beledöngölni, visszataposni, lélektelenül. Milyen egyszerű a szomorú ábrázatú pénztáros felé egy mosolyt küldeni vagy a postásnak annyit mondani „köszönöm a leveleket”, vagy a kolléga vállát megveregetve azt mondani „köszönöm kolléga a segítséget”. Csak egy gesztus. Egy mondat. Egy mosoly. Néhány másodperc az életedben, de akinek szól, talán egy teljes napját teszed boldoggá, örömtelivé. A „világ” megváltáshoz gyakran elegendő az életmentő mosoly, az ölelés, egy szál virág, csak úgy, egy őszinte köszönöm.

„Aki nem önmagát helyezi az élete középpontjába, hanem a szeretetre vágyó másik embert, vagyis aki nem mindenáron a saját boldogságát keresi, hanem örömmel dolgozik mások boldogításán is, az előbb-utóbb menthetetlenül maga is boldog emberré válik. (Simon András)

(2015.05.17.)