Minden csupa szirupos-rózsaszín-piros-szivecskés-plüss macis. Valentin-nap! …ami nem csak a szerelmeseké……a szereteté is. A szeretet nevében gyakorlom a megbocsátás művészetét. Nehéz, nagyon-nagyon nehéz.

„Amikor megbocsátasz, a múltat már nem változtathatod meg – de befolyásolhatod a jövőt.” ( B.C.Meltzer)

A napokban egy kedves ismerősömmel beszélgettem, s egyszer csak azt mondta: bocsáss meg neki! Gondolkodás nélkül vágtam rá a választ: arra sosem leszek képes. Most, napokkal később is így gondolom, érzem, annak ellenére, hogy nem vagyok maratoni haragtartó, nem orrolok éveken át, nem szórok válogatott rossz kívánságokat…..kivéve, ha  arról az egyetlen  személyről esik szó.

„A MEGBOCSÁTÁSHOZ NEM KELL ÉREZNI SEMMIT. A MEGBOCSÁTÁS: DÖNTÉS.”

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi táplálja a haragot, hiszen az emlékek, még ha oly pocsék ízűek is, de előbb-utóbb elhalványulnak, szerencsés esetben elillannak az életünkből. Viszont…. tapasztalataim alapján léteznek olyan bűnök, vétkek, melyek megbocsátása különösen nemes, mélyen érző lélekre vall. Sajnos, én nem vagyok ilyen nemes lelkű hősnő! Akadnak olyan emberi magatartásformák, olyan megnyilvánulások,  melyeket képtelen vagyok tolerálni. Sosem fogom magam rávenni, hogy egy gyermeket terrorizáló szülőnek  vagy egy állatkínzónak vagy idős embert megalázó, bántalmazó személynek nagyvonalú gesztus gyanánt, elegáns módon  megbocsássak. Igen, talán most azt mondod, hogy őt, a vétkest ez közepesen sem hatja meg, míg én emésztem magam. Talán némely esetben valóban napokig, hetekig rágódom egy-egy történésen, főleg, ha abban valamely szerettem, ismerősöm is érintett. És igen, nem tagadom, hogy van az életemben néhány imádott, féltett, szeretett személy, akikért jó ideje fokozottan aggódik a szívem, remeg a lelkem….. Óvni és szeretni őket –  ameddig a sors lehetővé teszi számomra. Vagy talán még azon túl is. De azért a szívem egy darabkája továbbra is haragos és megbocsátásra képtelen….talán nem véletlenül, talán ennek így kell lennie, talán egy reggelen arra ébredek, hogy haragtalanná vált a szívem.

„Ha egy reggel az ember felébred, és észreveszi, hogy a szívéből eltűnt a düh, eltűnt a sérelem, akkor szerintem hálás lehet. Akkor a világmindenség megengedte, hogy megbocsásson.” (Feldmár András)

(2015.02.13.)