“Ne rohanj, és ne emészd magad. Csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg és érezd a virágok illatát.” (Walter Hagen)

Végre itt van! Most már visszavonhatatlanul tavasz van. A természet egyszerűen csodálatos a harsány zöldjeivel, a szivárvány élénk színeivel, az illatok zavarba ejtő sokaságával, a cirógató szellővel, a finom napsütéssel…..újjászületett. Minden.  Ismét.  Mint minden évben.  Megújult. Vajon nekünk, embereknek miért nem megy ilyen könnyen? Miért olyan nehéz a változás, a változtatás, hogy új életet kezdjünk, hogy jobbá váljunk, hogy emberek maradhassunk?

EGY KEDVES SZÓ OLYAN, AKÁR A TAVASZI NAPSÜTÉS

Már a reggelem is kellemes volt. A nap sugarai pajkosan kicselezték a redőnyt és az arcomat simogatva ébresztettek. A lányommal töltöttem a délelőtt egy részét, ami tovább emelte a hangulati szintemet. Cikázásaim közepette meglepve tapasztaltam, hogy mennyi szeretet és önzetlen jóság talál meg. Általatok. Tőletek. És ez nem csak fokozta a mai boldogságomat (aminek nincs is különösebb oka), de valahogy arra sarkallt, hogy én is jobb legyek. Volt egy beszélgetésem, melyet szívesen kihagytam volna, mert tudtam, hogy nehéz műfaj. De mégse futamodtam meg. Türelmesen hallgattam. Aztán…. mosollyal kísérve, csendesen elmondtam, hogy semmi olyan eget rengető, kőbe vésett okról nem tudok, ami miatt beszélgetőtársamnak boldogtalannak kellene lennie. Hiszen…. minden adott ahhoz, hogy a fejét felszegve, egyenes derékkal, ragyogó mosollyal, határozottsággal vegye tudomásul: igen, vannak nehéz időszakok…. hosszabbak és rövidebbek az életünkben….. kihívások és feladatok….. van, ami megoldható, akad, amit tolerálni kell, s lesz olyan is, amivel együtt kell élni úgy, hogy változtatni nem vagyunk képesek rajta…. éppen ezért felesleges kattogni, aggódni és rágni önmagunkat. S itt jön az aprócska grátisz! Mikor búcsúzóul megöleltem, csak annyit mondtam: aki ilyen eszeveszett jól néz ki és penge agya van, az egy ragyogó tavaszi napon, ne merjen rossz kedvű lenni, mert a tavasz nem ezt érdemli. Erre hatalmasat nevetett, miközben még a könnyeket törölgette az arcáról. De láttam rajta, hogy rendben lesz, hogy a bolondos, ám komolynak gondolt szavaim megtették hatásukat. Istenem! Valóban milyen egyszerű egy-egy kedves mondattal, dicsérő szóval boldoggá tenni, megnyugtatni valakit, aki éppen maga alatt van, vagy egy pocsék napkezdésen változtatni, hogy azt érezze: érdemes volt ma is felkelni. Hiába! Tavasz van. Érzem a lelkemben, s talán kicsit a szívemben is.

„Életünk legfontosabb dolgai nem rendkívüliek vagy grandiózusak. A legfontosabbak azok a pillanatok, melyekben úgy érezzük, valaki megérintett.”

(2015.04.25.)