Mai soraimat szeretettel ajánlom Ritának. A türelméért, a megértéséért, a hatalmas lelkéért….

 

„Nem ismered fel életed legszebb napját, amíg benne nem vagy. Nyakig. A napot, amikor elkötelezed magad, valami, vagy valaki mellett. A napot, amikor összetörik a szíved. A napot, amikor lelki társra lelsz. A napot, amikor rájössz, hogy nincs elég időd. És, hogy örökké akarsz élni. Ezek a legnagyobb napok. A tökéletesek.”

Kellemes és megindító beszélgetésben volt ma részem. Néha összefutunk az utcán, de mindketten állandó rohanásban vagyunk. Az anyák már csak ilyenek, cikázó üzemmódban létező, suhanó szeretet-egyedek. Ma viszont… a kitartóan ostromló eső ellenére is megálltunk beszélgetni.  Kedves ismerősöm egyszer csak kijelentette: Katus! Erősebb vagy, mint gondolnád! Na, ettől a mondattól finom könnypára borult a szemeimre.

ERŐSNEK LENNI…

Emlékszem, amikor először szembesültem azzal, tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy az ember sokkal többet kibír, képes túlélni, mint azt valaha is képzelte. De hol a határ? Meddig képes az ember stabil kőszikla módjára állni a kihívások viharát, a sors fájdalommal átitatott csapásait? Mikor jön el az a pont és mi váltja ki, amikor ez a kőszikla térdre rogy vagy akár atomjaira hull és már árnyéka sem korábbi, határozott, céltudatos és erős önmagának? Keressük a boldogságot, kutatjuk a békét, nyugalomra áhítozunk. Talán rossz a megközelítés. Meg kellene tanulnunk megbocsájtani. Önmagunknak is. Meg kellene tanulnunk, szeretni és elfogadni.  Önmagunkat is. Talán az a legnehezebb ebben, hogy önmagunknak. Másoknak miért könnyebb megbocsájtani ugyanazt a hibát, mint saját magunknak? Miért van az, ha valami kudarccal végződik, önmagunkat ostorozzuk, okoljuk?   Szeretném most azt írni neked, hogy birtokában vagyok annak, mit kell tenni ilyen esetekben. De fogalmam sincs. Még. De azt tudom, hogy ki fogom találni. Akárcsak te.

„Tudom, mekkora vonzereje van annak, amikor valaki a lélek lüktetését követve él. Az ilyen ember kisugárzása olyan, mint egy gyönyörű forgószél: felkapja azt, aki a közelébe kerül, és viszi, repíti magasra….. repíti oda, ahol csak a szívdobbanással való együtt-táncolás és az élet …. szenvedélyével való együtt pörgés marad.”

(2014.05.14.)