„Vannak olyan napok, amikor azt hisszük, senkinek sem vagyunk fontosak, eleresztett a világ. És hajlamosak vagyunk akkor mi is elereszteni magunkat.” (Kornis Mihály)

Hónapokkal ezelőtt, egy fotót vagy cikket kommentelve azt írtam: nem szeretnék úgy távozni ezen árnyékvilágból, hogy nem tanultam meg tangózni. Tatatatammmmm  A  hétvégén lehetőségem lesz rá, hogy  a tangó alapjait megközelítsem (Vodafone ajándék Markó Róbert zseniális táncos társaságában) ….mert megtanulni ugyebár, egy élet is kevés lenne (nekem).

A táncpartneremet, majd miután kifaggattam milyen balesetbiztosítást kötött, megnyugtatom: csak két fa bal lábat hoztam magammal, nem lesz gond velem. :))

Bevallom,  a lehetőség olyan hihetetlenül felvillanyozott, hogy a depressziómnak nyoma sincs.  S bár ez vélhetően csak átmeneti boldogság, de…olyan piszokul jó érzés, hogy visszatért az életkedvem!  Ha csak egy hétvégére is! Drága unokanővérem kísér el, akinek az lesz a feladata, hogy a botladozásaim okozta  röhögő görcsök között  fotókkal dokumentálja az eseményt. Érzem minden porcikámban, hogy fergeteges, nagy-nagy nevetésekkel teli lesz ez a „projekt”. És, mint tudjuk a nevetés fiatalít, fiatalon tart. Na, kell ettől több motiváció egy nőnek!?

A LÉLEK BOLDOG FICÁNKOLÁSA

Azon gondolkodtam, hogy mi váltja ki az emberből a boldogság érzetét, miért van az, hogy gyakran az apró dolgok nagyon lázba hoznak, míg egy értékesebb valaminek kevésbé örülünk. Mitől kerekedik hirtelen olyan jó kedvünk, hogy fenn hangon hirdetnénk a nagy világba, hogy lelkünk  szárnyal a boldogságtól, s az egész univerzumot magunkhoz ölelnénk? Hol születik a boldogság? Ki dönti el, mitől, meddig és mennyire marad vendég nálunk ez az érzés? Gyanítom, most néhányan az motyogják maguk elé: tőled függ, te döntöd el, benned születik. No, igen! Tudom én ezt, csak…..amikor magad alatt parkol a hangulatod, az önbecsülésed és önbizalmad…..akkor a színek megfakulnak, marad a fekete-fehér-szürke….a meleg, simogató érzések elbújnak, marad a fájdalom, a könnyek, a kínlódás….akkor a remény elérhetetlen vagy nem is létező, marad a kétségbeesés, a bizonytalanság…..akkor a válaszok nem érkeznek, maradnak az állandóan visszhangzó kérdések….

De, olykor  az álmok valóra válnak, a kívánságok teljesülnek…..még ha nem is hiszünk benne oly elszántan.  Mondom én: az élet olyan szeszélyes és kiszámíthatatlan, mint a NŐ! És talán ettől olyan pokolian jó élni!

„Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz… fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.” (Goethe)

(2014.07.18.)