„A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.” (R. Bach)
Felébredsz. Szíved nyugodt ritmusban ver. Nincs reggeli könnyzápor. Mintha az ég is kiderült volna, s talán kellemes szellő is akad a felhők alatt. Azt érzed, hogy a hosszú ideje teherként rád nehezedő nyomás, az aggódás megszűnt. Huss! Elillant. Elfújta a szél. Egy önkéntelen, hatalmas sóhaj hagyja el a tüdődet. Gyanútlanul, boldog mosollyal a képeden ugrasz ki az ágyból, s még nem is sejted, hogy ez a mámorító állapot rövidebb életű lesz, mint egy Tiszavirág élte.
UGYE TUDOD, HOGY NEM KELL EGYEDÜL VÉGIGCSINÁLNOD…..
Olyan nagyon vágyom rá, hogy valaki ne csak mondja ezt, de érezzem is, hogy ott van a kimondott szavak mögötti őszinte elhatározás, hogy igenis a végsőkig ott áll majd mellettem, támogat, fogja a kezem, vigaszt nyújt vagy hátsón billent, vagy bármi, amit az adott helyzet éppen megkíván. De általában ez nem így történik.
Mindig akad egy porszem, ami a boldogság gépezetét megakasztja. Akad egy aprócska, ám igen nagy befolyással bíró mozzanat, történés, esemény, ami nem egyszerűen kibillent a nyugalom kerékvágásából, de azt aláaknázva fel is robbant mindent. Aggódsz heteken keresztül. Túllépsz a kimerültség határán és már nem érzed sem a fáradtságot, sem a kétségbeesést, sem semmi mást. Csak a határtalan üresség érzését, melyet kis idő múltán felvált a harag. Nem is tudod kire vagy mire haragszol. Egyszerűen csak dühös vagy. Nem érted miért veled, a szeretteiddel történik mindez. Miért veled, a szeretteiddel szórakozik a sors. Aztán a lila köd elvonul az elmédről és rádöbbensz: azért vagy dühös, mert tehetetlen vagy, mert már nem tudsz többet tenni, többet segíteni, többet adni. Csak reménykedsz, mert semmi másod nem maradt a szereteten kívül. De talán még ez is jóval több, mint ami sokaknak valaha is megadatott.
„Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.” (Esterházy Péter)
(2016.06.27.)