Mai soraimat köszönet jelleggel írtam, bár nem voltam képes megfelelő szavakba önteni dolgok egyszer történnek meg veled. A legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.” hálámat, amiért elnézést kérek.

„Az élet mindennapokból áll, a nagy dolgok semmiségekből tevődnek össze. Mindig tudd: a dolgok egyszer történnek meg veled. A legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.”

Hát eltelt. Vége. Elmúltak az ünnepi napok. Mondhatnám ezt sajnálkozva, de…. tudod, hogy számomra ezek a napok sem teltek másként, mint egy ködös, hétköznapi kedd vagy mínusz fokokkal induló, átlag csütörtök. Egyedül töltöttem ezen napokat is, mint a többi, nem kiemelt jelentőségű, szürke hétköznapot. Aztán…..

„A BARÁT OLYAN AJÁNDÉK, AMIT TE ADSZ ÖNMAGADNAK.”

…. karácsony egyik napján, valaki elszántan csenget. Tétovázok, itthon legyek vagy inkább ne, a váratlan látogató számára. Egye fene! Az előbbi lehetőség mellett döntöttem. Az ajtóban egy kedves ismerősöm állt. Nem tudom melyikünk meglepetése volt nagyobb. Én vörösben pompázó szemekkel, könny áztatta sminkkel (nagyon vonzó jelenség lettem volna pl. egy horror filmben). Ő széles mosollyal az arcán, kellemes ünnepeket kívánt. Nem igazán értettem, mi is látogatásának oka. Hiszen a karácsony alapjában véve családi ünnep, miért nincs velük. És a válasz szíven ütött. „A családom nagyon vár már….. tudod: terített asztal, nagy röhögések, finom bor, a vicces nagypapám, de…. nem mehetek haza nélküled. A nagymamám olvassa az írásaidat és azt mondta: akinek ilyen hatalmas lelke van, az nem ülhet otthon magányosan karácsonykor.” Szerintem a Níluson kevesebb víz folyik le 1 év alatt, mint az én könnyeim ott, akkor, az elhangzottak után. Összevakartam magam a romjaimból és elindultunk. Csodálatos este volt, ami garantáltan bekerül a legkedvesebb emlékeim közé. A mérhetetlen szeretet, mellyel fogadtak. A határtalan jókedv és vidámság, mely képes volt feledtetni az elmémet foglalkoztató gondokat. És igen…a nagyi ünnepi lakomája tagadhatatlanul az est csúcspontja volt! De valójában azért vagyok hálás, mert bár nem vagyok rokon, mégis úgy éreztem: szeretett családtaggá váltam. Ha csupán egyetlen estére is. Bár az érzés, elkísér még nagyon hosszú időn át. Köszönöm nagyi! Köszönöm család!

„A szeretet mindenhol ott van. Ott van a fában, a kőben, a reggeli harmatban, a nap sugaraiban, az emberek között, a boldogságban és a szomorúságban. Mikor az ember a legmagányosabb, ott van akkor is. Együtt érez, átkarol, körül ölel.

(2016.01.02.)