Az alábbi sorokkal szeretnék boldog, meghitt ünnepeket kívánni nektek.

„Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot.” (Bob Hope)

Eszembe jutott egy réges-régi ( 22 évvel ezelőtti), karácsonyi történet. Az öcsémet tüntettem ki azzal a magasztos feladattal, hogy a karácsonyfának valót a talpba faragja. „Bóóódog” volt, nagyon! Abban az évben vettem először lucfenyőt, melynek igen termetes volt a törzse. Az öcsémet váratlanul érte a felkérés, és tudta, én nem a türelmes várakozásról vagyok ismert. Nála semmi szerszám.  Nekem pedig se fűrészem, se vésőm, de még csak kalapácsom sem volt (akkor még!!!).  Ma is a röhögés fog el, amikor felidézem a képet: Öcsém kezében egy masszív kenyérvágó kés (véső helyett) , másikban egy  húsklopfoló (alias kalapács) , háttérzeneként  a lengyel  mesterek válogatott szidása… és a csattanó:  bár keményen megharcolt a fenyővel, de a fa csúf bosszút állt rajtunk. Soha, olyan görbe szárú fenyőt nem látott maga Jesszuska sem. Az egyik oldalon 3-4 vastag könyvvel  „falaztuk” alá, hogy a látvány elfogadható legyen.

„BÁRCSAK ELTEHETNÉNK A KARÁCSONY SZELLEMÉT BEFŐTTNEK, ÉS MINDEN HÓNAPBAN KINYITHATNÁNK EGY ÜVEGNYIT BELŐLE.”

Az utóbbi 20 évben nem tudok olyan családi karácsonyról, ahol ne szabadult volna el a nagy röhögések kicsi ördöge, másnapi izomlázzal kecsegtetve. Imádtam a szent estéket, mert tudtam: nem csak arról szól az este, hogy a szeretteimmel körbeüljük a nagy családi asztalt, hogy a gondjainkat és sérelmeinket lecuccoljuk kis időre az ajtó előtt hagyva, hogy a fenyő illatú szobában, meghatódva nézzük egymást, ahogy a kapott ajándékot bontogatjuk….. de biztosra vettem, hogy a boldogságunkra a koronát a vidámság teszi. Mert nálunk mindig megőrül valaki és magával rántja a többieket. És ettől klasszabb és maradandóbb ajándékot nem tudok elképzelni. Most, ennyi idő, sok-sok év elteltével is eszembe, eszünkbe jutnak egyes ünnepek nagy pillanatai. És könnyesre nevetjük magunkat. Még ma is. Mi lehet ettől maradandóbb élmény-ajándék és ráadásul még közös is?

A karácsonyt, mint a szeretet ünnepét emlegetik. Nos, azt hiszem, a családom esetében ezt kicsit ki kell egészítenem, mert nálunk ez a fékezhetetlen öröm és határtalan vidámság ünnepe is. Legalább is, eddig így volt. Nem vagyok jövendő mondó, így nem látom előre, hogy az idei karácsonyunk vajon milyen is lesz. Nagyon igyekszem, hogy tökéletes legyen minden. Nem, ez így nem igaz. Tökéletes nem lehet, mert lesz igazoltan távollévő…..s őt nem tudom sem pótolni, sem helyettesíteni. De azt biztosan tudom, hogy a lelkeinkben ő is jelen lesz, hogy egy percre elhalkulunk és „elfogadjuk” ajándékát: a meghittséget, az emlékét. És csak ez számít….a család, a szeretteid társasága, az együtt megélt ünnepek és hétköznapok, a nagy nevetések, kalandos nyaralások – az élmények, melyek közös emlékekké válnak, s melyek felidézése egy hideg őszi napon átmelegít, feldob…..nem a csicsás dobozokba rejtett ajándékok, melyekre már 2 év múlva nem is emlékszel majd.

„Azt hiszem, nekem erről szól a december, azoknak az öröméről, akiket a legjobban szeretek. Örökké és végtelenül.” (Sallay Fanni)

(2016.12.22.)