Mai soraim apropója…. talán gyakrabban kellene az embereknek tükröt tartani önmaguk elé…. és vagy nem csak sminkelés fésülködés vagy borotválkozás céljából…. Sokkal inkább, hogy a külső csomagoláson túl, a maga valójában, ott mélyen, legbelül is lássa önmagát.

„Tükör: a legjobb barát szava, mely karcol, mégis jobbá válni hajt.” (Sam B. Finn)

Rendeltem egy karácsonyi girlandot. A dobozt felbontva, épp csak belekukkantottam és…. grimaszolva úgy véltem, nekem ez nem tetszik, snassz, fapados. Mindezt tettem úgy, hogy a csomagolásból ki sem emeltem a füzért. Vissza is akartam küldeni, de a munka miatti hajrá okán, elfelejtettem. Aztán, eljött a nap, amikor fel kellett díszíteni a szóban forgó fenyőfüzért, s csendben átkozva feledékenységemet, kibontottam végre a doboz fogságából. Ágacskáit sorban kihajtogatva lassan megenyhültem. Ugyanis, akár díszítés mentesen is megállta volna helyét a girland, mert a maga egyszerűségében volt elegáns, ünnepi és természetesnek tűnő. Hogy mi történt? Úgy ítéltem, hogy meg sem néztem ítéletem tárgyát, nem vettem a fáradtságot, hogy a dolog mélyére nézzek.

TÜKRÖM, TÜKRÖM, MONDD MEG NÉKEM…..

Vajon, életünk során hány alkalommal követjük el, ugyanezen baklövést, törünk pálcát elhamarkodottan, miközben nem hogy nem ismerjük a tényeket, a körülményeket, de nem is vagyunk rá kíváncsiak. Évekkel ezelőtt, egy kijózanító leckét kaptam az élettől, e téren. Azóta sokkal toleránsabb, elfogadóbb vagyok, és ha tehetem, kizárom a pletyka hírfolyamot az életemből. Ez nem mindig könnyű mutatvány! És vajon életünk során, mennyi az annyi, amikor felettünk ítélkeznek, könnyedén, mit sem törődve a következményekkel, az okozott fájdalommal, az elszenvedett erkölcsi vagy szakmai hitelrontással. Hányszor kényszerülünk bizonygatni a „hír”-ek ellenkezőjét, a valós történést, az igazat…. És hányszor legyintünk, belefáradva a pletyka áradat rombolásába, mert tudjuk: a rosszat mindig könnyebb elhinni, mint a jót, az igazit, a rossz mindig izgalmasabbnak, hihetőbbnek tűnik, mint a való igazság. Hogy miért éppen ezzel hozakodtam elő? Hm. Talán, mert érintve vagyok…. talán, mert valaki okán, mélyen el kellett gondolkodnom az emberi gonoszságon…. talán, mert magam sem hittem, hogy az emberek aljassága ilyen magasságokba törhet…
Hiszem, hogy a szeretet ünnepének elmúlása, csupán csak naptár kérdése, de nem az érző léleké, nem a szereteté, nem a humánumé. A 2016. évre, a sok-sok unalomig ismételt jókívánság helyett…. kívánom, hogy legyél nyitottabb és elfogadóbb mások sorsával szemben, s ha úgy ítéled meg önmagad, hogy erre alkalmatlan vagy, akkor csak egyszerűen tartsd tiszteletben mások életét, érzéseit arra gondolván, hogy holnap talán éppen feletted ítélkeznek majd, igazságtalanul.

„Kell a tükör… Hogy lásd magad. Mert gondolhatsz magadról bármit, hiheted magad szépnek, csúnyának, amíg nem állsz szembe a tükörrel, nem fogod tudni, mi az igazság. És hiheted magad jónak vagy rossznak, okosnak vagy butának, ezt sem tudod eldönteni, amíg nem nézel a tükörbe. A tükörbe, aki őszintén figyel rád, és elmondja, mit lát. Aki nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit lát. Amit érez. És ha hiszel neki, ha bízol benne, akkor tudod meg valójában, milyen vagy… tőle. A Másiktól. A lélektükörtől.”
(Csitáry-Hock Tamás)

(2018.12.29.)