„Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.” (Szabó Magda)

 

Gyermekként hiszünk a mesékben,  a tündérekben és lovagokban, hisszük a csodákat. Aztán elveszítjük e csodalátó képességünket, hitünket, s felnőttként gyakran furcsán szemléljük azokat, akik hiszik: az élet nem más, mint kisebb-nagyobb csodák sorozata.

AMIKOR A LELKEK BOLDOG TÁNCOT LEJTENEK

Az életem során túl sok tragédiát éltem meg és át, túl sok csalódás kísérte az utamat, többször voltam padlón, mint amivel számoltam, s bizony embertársaimba vetett hitem is többször megbicsaklott. Hosszú évek óta azt vallottam, hogy már annyi mindent láttam, tapasztaltam az életből, hogy semmi sem képes meglepni. S egyszer csak beesik az első nagy gerenda, s követi még néhány…. az életem hirtelen felrobban. És én, a tomboló viharnak is ellenálló kőszikla, atomjaimra hullok. Nem találom a helyem, az utam, nem tudom hogyan tovább, merre. Teljes káosz fejben és kétségbeesés lélekben. Toporgok a „feladom” ajtó előtt, de még nem nyitok be rajta. Várok. És fohászkodom. Egy csodáért. Egyetlen, apró csodáért esedezem, csak legyen, csak jöjjön végre. S mikor mindent veszve látok, mikor már nincs tovább és lejjebb, mikor már semmi sem maradt, amiből erőt és hitet meríthetnék…. megérkezik. Pont úgy, ahogy gyermekkoromban, a mesék világában…. a semmiből…. bár az utolsó utáni pillanatban,  mégis tökéletes időzítéssel… megkaptam a csodát, amiért könyörögtem. A csodát, mely magával ragadott, felemelt és annyi pozitív energiával töltött fel, hogy végre képes voltam felkászálódni a padlóról. Csodát, mely felébresztett, rámutatott a falakra, melyeket magam köré emeltem. Rávilágított az egomra, a magam alkotta korlátokra, áttörte a törékeny szívem köré font vastag  burkot, hogy újra képes legyek szeretni, lelkesedni, élni, szárnyalni, boldognak lenni. Az élet gyakran fájdalmas, mégis gyönyörű. S a csodák is, ma már gyakran két lábbal a földön járó személy képében érkeznek.

„Mikor a lelkem megtelik fájdalommal, akkor is mosolygok, mert így ezt a mosolyt látom visszatükröződni a körülöttem levő emberek arcán, s hamarosan már a lelkem is jobb kedvre derül.” (Tuti gimi c. film)

(2020.09.17.)