„A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.” (Gárdonyi Géza)

Brrr. Hideg reggel lett. Az ablakokban Mikulás csomagok figyelik lépteim. A látvány mosolyt csal hidegtől kipirult arcomra. És a szemeim sem a csípős széltől párásodtak be. Emlékképek villannak be, gyors egymásutánban… boldog, megható emlékek, a gyermekkoromból. Az első Mikulás csomagra 4 éves koromból emlékszem, amit a nagy zöld fotel alá dugtam, hogy másnapra is maradjon csokim. A kora reggelekre, amikor apukám az oviba vitt, s a férfi kerékpár vázán ülve csacsogtam vele, komoly dolgokról…. mint pl. Kővágó Andris miért húzgálja a fonott copfjaimat…. utálom a piros karalábét (cékla), ne legyen többet ebédre az oviban…. Belluska óvónéni biztosan van már 1000 éves, mert olyan öreges kontyot visel. A karácsonyokra, amikor az öreg csengettyűvel jelezte Jézuska (anyukám osont ki mindig a vacsora vége előtt csengettyűzni), hogy a fenyő ünnepi díszben, alatta ajándékokkal várja, hogy elkezdődjön a karácsonyunk. A hétfő esti, gyertyafénynél vagy petróleumlámpa fényénél vívott kártya csatákra (mert TV műsor hétfőnként soha, de áramszünet annál többször volt). Boldog melegséggel töltöttek el ezek az emlék töredékek. Ez volt az én ajándékom, Mikulás napra, Tőled. Mert biztos vagyok benne, hogy ezt tőled kaptam, onnan fentről. Hiszen nálad jobban senki sem ismer. S talán érezted, hogy nagy szükségem van az ilyen lelket melengető, erőt adó pillanatokra… most az Ünnep közeledtével még inkább. A legfontosabb, amit tőled tanultam: elfogadni, szeretni és ezt tovább adni. Azt gondolom, büszke lennél rám, bár még vannak finomításra váró részletek. De ami a szeretetet illeti…. hidd el, kiváló példa voltál számomra és nem vallanál velem szégyent. Szerencsés vagyok, hogy ilyen csodás apukám volt, s ilyen igazi, boldog gyermekkorom.

„A szeretet nem adó, nem követelés, mely mögött ott áll a végrehajtó. A szeretet úgy árad, mint a napfény: csöndesen és állandóan – egyedül a maga csodatévő hevétől.” (Hekler Antal)

(2019.12.06.)