Hálás vagyok mindenért. A sorsfordító pillanatokért, melyek próbára tettek, a kihívásokért, melyek megmutatták milyen erős vagyok, a barátságokért, melyek ápolták és feltöltötték a lelkem, a megélt és elmúlt szerelmekért, a nagy találkozásokért, azért, amit adhattam, mindazért, amit kaptam, az elkövetett hibáimért, melyekből tanultam és tanulok, az gyarlóságaimért, melyek emlékeztetnek arra, hogy emberből vagyok, a hatalmas szívemért, melyben oly’ sok szerettem, drága barát és számtalan megélt élmény lelt otthonra. Hálás vagyok a nagy kalandért, az életemért!

Azt mondod, boldoggá tenne egy  luxus autó… egy lottó telitalálat….egy föld körüli utazás….. Igen, talán most, ebben a pillanatban így érzed. Aztán egy ragyogó napon, váratlanul beköszön életedbe a mestergerenda és már arra a kérdésre, hogy most mi tenne boldoggá…. már egy egészen hétköznapi válaszod lesz.

„BOLDOGOK AZOK, AKIK ÉSZREVESZIK A SZÉPET OLYAN HELYEKEN, AHOL MÁSOK SEMMIT SEM LÁTNAK.”

Nos, én is így voltam, vagyok vele. Annak ellenére, hogy  1 éve már hálás vagyok azért az életért, amit élhetek, megélhetek. Már nem frusztrál, hogy csak egy vagyok a tömegből. Nem hadakozom az ellen, hogy hétköznapi nő vagyok (olykor nem hétköznapi hobbikkal, szenvedélyekkel). Már nem akarok mindenáron megtartani, megőrizni, megtenni, megszerezni. Sem kapcsolatokat, sem embereket, sem családot, sem barátságot. Megtanultam a toleranciát, az elfogadást.  Megszenvedtem az elengedést. Gyakorlom a türelmet és az önismeretet. A lemondás még gyakran kihívást jelent. Egyetlen „tantárgyból” állok jelesre az Életben. A rossz időszakokban, a negatív élet helyzetekben meglátni a „láthatatlant”…. érezni a fejlődést hozó jót, rálelni a pillanat adta szépségre, megfejteni az okot, hogy miért történt velem az, ami. Olyan ez, mint egy több ezer darabos puzzle. Kitartó szorgalommal  a végén minden egyes darabka a helyére kerül és elégedett mosollyal az arcon dőlhet az ember hátra, azzal a jóleső érzéssel a lelkében, hogy „ezt is képes voltam végig csinálni, sikerre vinni”.

Akkor……ha most megkérdeznéd tőlem, hogy mi tenne boldoggá, azt felelném: ha egy teljes 2 órás edzést lenyomhatnék, úgy, mint 3 hónappal, a balesetem előtt. De ha azt kérdeznéd meg tőlem, hogy most boldog vagyok e….. azt felelném: nagyon. S ha az okát is megtudakolnád…. egy hétköznapi, számodra talán nevetséges válaszom lenne. Azt válaszolnám, hogy 3 kemény hónap után, végre sem vízálló kötést, sem féllábú flamingó pózt nem kellett bevetnem, hogy tusolhassak…. hogy a mai reggelen ébredtem először úgy, hogy sem gipsz, sem kötés nem korlátozott…. hogy bár lassú, kimért lépésekkel és fájdalommal tűzdelve, de tudok járni. És elgondolkodom azon, hogy mennyi embernek tartozom hálával azért, hogy itt tartok. Szóval….. luxus kocsi és lottó ötös nélkül, szerinted van okom a boldogságra? Na, ná! De még mennyire!

„Hálás vagyok ezért a napért, hálás vagyok mindenért,
Hálás vagyok a csodákért, ami ezen a napon ér.” (Bagdi Bella)

(2019.09.21.)