Egy ismerősöm meglátogatott. Büszkén tipegtem a null km-s járógipszemmel az ajtóig és a rám jellemző széles mosollyal a képemen vártam az ajtóban.

• Anyám! Ez most akkor komoly?
• Gondolod, hogy viccből rántok gipszet magamra, pár fotó kedvéért?
• Te lány! Jó kedvű vagy, szinte ragyogsz. Szerinted ebben a helyzetben normális ez?
• Igazad van, és a legkevésbé sem szeretnék átlag normális lenni.

 

„Normálisnak lenni annyit jelent, hogy felveszed a ruhádat, melyet a munkádhoz vásároltál, végighajtasz a városi forgalomban az autóddal, melynek részleteit még mindig fizeted – mindezt azért, hogy megtartsd az állásodat, ami ahhoz kell, hogy ki tudd fizetni a ruhádat, az autódat és a házadat, melyet üresen hagysz egész napra, hogy megengedhesd magadnak, hogy benne élj.” (E.Goodman)

Azt gondolom, hogy minden egyes ember furcsa a maga módján, valamiben. Mind különbözőek vagyunk, egyediek. És ez így van rendjén. A tökéletes átlagember… nos, szerintem utópisztikus lény, nem létező, csak statisztikai fogalom. Szerencsére. Képzeld csak el, ha mindenki ilyen tökéletes átlagember lenne. Unalmas, egyhangú, szürke lenne az Élet…. izgalmas művészek és vibráló művészetek nélkül, kreativitás nem létezne, a motiváció ismeretlen fogalom lenne, a színes, változatos élet fogalma meg sem születhetne….. s mi, tökéletes átlagemberek lassan, csendesen halálra unnánk magunkat. Úgy hagynánk itt a földi létet, hogy bárki is emlékezne ránk. Brr! Kinek kellene ilyen világ, ilyen élet?

„KAROLD FEL ÉS SZERESD A KÜLÖNBÖZŐSÉGEDET!”

Szeretem az egyéniségeket. Szeretem az egyedi dolgokat, tetteket, felfogást. Hiszem, hogy a világot ez és az ilyen emberek mozgatják, viszik előre a tudomány, a  művészetek, a sport és megannyi más területen. Ami engem illet…. nos, köszönöm, jól érzem magam ebben a nem tökéletes, nem átlagosan normális bőrömben, énemmel. Képes vagyok a saját tökéletlenségemet szeretni, nevetni rajta. Nem szégyellek görbe tükröt tartani, akár önmagam elé is. Nem zavarnak a gyengeségeim, a gyarlóságaim. Ettől (is) vagyok ember. Szeretem magamban a lelkem, a hatalmas, érző szívem. Még akkor is, ha olykor ezek miatt plusz gondot okozok magamnak. Nem zuhanok meg az elkövetett hibáimtól. Ezekből tanulok, ezek által (is) válok egyéniséggé, szerethető, érző emberré.

Ne félj kilógni a sorból, önmagad lenni! Ne félj vállalni az álmaidat, akkor sem, ha azok mások szemében örültségnek tűnnek. A te életed, a te álmaid, a te egyéniséged, a te döntésed! Éld úgy a mindennapjaidat, hogy amikor majd elérkezik az utolsó napod…. mosollyal az arcodon, élményekkel a szívedben távozhass abban a biztos tudatban, hogy emlék lábnyomokat hagysz magad után, mert az életet megélted minden izgalmával, kalandjával, szépségével együtt… s ne felejtsd el: aki kilóg a sorból az nem értéktelen!

„Ne a rendkívüli lehetőségekre várj! Ragadd meg a legegyszerűbb, leghétköznapibb lehetőségeket, és tedd őket rendkívülivé! A gyenge ember vár a nagy lehetőségre, az erős megteremti azt.” (O. S. Marden)

 

(2019.07.20.)