Hajni, pár napja a fodrászatban megkérdezte, hogy én, a Bátor Lány, mitől fél. Azt feleltem, hogy egyetlen dolog van, amitől rettegek, hogy egyedül öregszem meg és magányos kis öregasszonyként hagyom itt az árnyékvilágot. Részben ezért is változtattam korábbi életemen,  nyitottam új közösségek, emberek felé, sportok irányába…. mert mindenkinek tartoznia kell valahova.

„Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon. (…) Inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól, attól, hogy leromboljunk valamit.” (Ízek, imák, szerelmek c. film)

A mai napon több ismerősöm is megtalált, rám írt, felhívott. Eddig ebben semmi különös nincs. Az viszont már igencsak érdekes, hogy valamennyien a változásról, a változni akarásról beszélgettek velem, írtak. Talán nem véletlen ez, hiszen a tavasz magában hordozza a természet megújulását és az ember számára az „új év, új élet, új szokások”, a változás lehetőségét.

MINDEN VÁLTOZÁS ÁLTAL TÖBBEK LESZÜNK

Azt tapasztalom, hogy vannak, akik félnek a változástól, a kudarctól, s inkább megragadnak életük régi medrében, bár ott jó ideje már boldogtalanok. Érzik, hogy valami hiányzik az életükből, hogy mindaz, ami korábban örömmel töltötte el őket, már kevés, vagy csak egy kis lendület, egy kis plusz energia kellene, hogy izgalmasabb, színesebb legyen, ami időközben megkopott, megfakult, ellaposodott. S mindezek tudatában sem mernek nekilendülni és változtatni, váltani, kockáztatni. De miért nem?  Hiszen, ha a változás sikerrel jár, boldogok lehetnek, sikert érhetnek el, túlléphetnek a saját határaikon, legyőzhetik a félelmeiket, élhetőbbé, izgalmasabbá tehetik napjaikat vagy bármi más, amire vágynak. Ha pedig mégsem jönne össze…. Puff neki! Az sem kudarc. Tapasztalat! Senki sem mondta, hogy mindig, mindenki és mindent elsőre sikerre visz. Neki lehet veselkedni még egyszer és még egyszer. Vagy ha mégsem, akkor az életük marad a régi kerékvágásban, egy kis plusz tapasztalással, ami által többekké, erősebbekké váltak, ami megint csak nem tekinthető kudarcnak.

Ami a változás és az én kapcsolatomat illeti…. a fél éve meghozott döntésemet tekintve: igen, a feje tetejére állítottam addigi életemet, felráztam, felturbóztam, izgalmassá tettem a változások által. Nagyot álmodtam, merészet gondoltam, hallgattam a szívemre. S milyen jól tettem!  Azt nem  tudtam, mi lesz a végkifejlet, csak azt, hogy kockázat nélkül nincs siker. De számoltam ezzel is. Az élet viszont értékelte merészségemet és megajándékozott. Értékes barátságokkal. Mélyebb önismerettel. Új lehetőségekkel. Köszönet érte… magamnak is! És még korántsem hagyom abba, mert újabb klassz dolgok kerültek a boldogságlistámra. A lényeg: arra biztatlak, hogy merd meglépni, megugrani a változást, mert ….. igenis megéri kockáztatni! Nekem elhiheted!

„Vannak ajtók, amik nem maradnak örökké nyitva. Az elszalasztott lehetőség soha nem tér vissza, és ha csak várakozol, az nem jelenti azt, hogy erős vagy, vagy azt, hogy igazad van. Néha csak annyit jelent, hogy félsz a változástól. Mindenkivel előfordul. Tudod, mire jöttem rá? Az élet túl rövid.”

(2019.03.15.)