„Légy erős! És higgyél magadban! És tartsd a nehezet könnyűnek. És a küzdelmet gyönyörűnek. Az élet: kalandtúra.” (Müller Péter)

Már hajnalban kipattantak zöld macskaszemeim, s éreztem: itt már alvás nem lesz. Furcsa mód, de nem bosszankodtam ezen. Helyette elkezdtem a tavaszi-nyári ruhákat sorra venni, felpróbálni. Zsákba, ami megy, szekrénybe, ami marad. És ki tudja hányadik ruha próba után, a tükör előtt állva, széles mosollyal a képemen kimondtam: ez az! tökre boldog vagyok! És ez még csak a nap korai kezdete volt. Pár órával később útnak indultam. Szinte soha nem kukkantok a postaládába, mert minden levelem az irodába érkezik. Most mégis kivételt tettem. Egy gyermek írással, rajzokkal díszített szeretet-levelem érkezett. Bevallom, elfutotta a könny a szemeimet. De a boldogság morzsák még korántsem fogytak el. Miközben a tavaszi napsütést élvezve, sétálva intéztem a bevásárlást, egy üzenet landolt a telefonomon. Csupa-csupa pozitív mondattal, gondolattal, sok szeretettel íródott. És közben a mosoly a képemen egyre szélesebb, egyre derűsebb lett.

A LELKEM MOSOLYOG ÉS ÖRÖMBUKFENCEZIK

Tegnap megkérdezte egy ismerősöm, hogy mitől lennék most boldog? Azt feleltem, hogy semmitől és bármitől. Mindketten jót nevettünk ezen, de… valójában pontosan ez az igazság. Egy apró gesztus (a hajszínem dicsérete), egy jelentéktelennek tűnő, udvarias megnyilvánulás (a kijáratnál kedves férfi mosolyát felém küldve, udvariasan maga elé enged), egy őszinte aggódás (egy jó barát mail-ben ad hangot aggodalmának, s hogy hisz bennem) is képes kibillenteni a mélységemből. Napok óta apró lépésekkel araszolok felfelé a boldogságlépcsőn, köszönhetően a tőletek érkezett megerősítéseknek, a pozitív jelzéseknek, a felém áradó szeretetnek.  Úgy tűnik, a szeretet útja mégsem egyirányú utca. Újra tudok hinni, bízni…. az emberekben, a jóságban, a szeretetben, a holnap kínálta lehetőségekben… önmagamban.  Nem félek a változásoktól. Hiszem, a sorsom jó vagy rossz fordulatot is vegyen, az csakis rajtam múlik. A pokol, a fájdalom, a megmérettetés, a kihívások is az élet részét képezik, akárcsak az öröm, a sikerek, a boldogság, a harmónia. Ez utóbbiak eléréshez küzdeni kell. Küzdeni, makacsul, játékosan, kitartóan, önbizalommal, de semmiképp sem egyedül. Hálás vagyok, hogy ezt a csatát nekem nem egyedül kell végigcsinálnom. Amikor újra a lépcsősor tetején állok, azt közös sikerként jegyezzük majd. És igen, tudom, az élet bár cseppet sem könnyű, de annál csodásabb.

„Az élet csak arra vár, hogy megnyíljunk csodái előtt, hogy érdemesnek érezzük magunkat mindarra a jóra, amelyet számunkra tartogat.” (Louis L. Hay)  …… s milyen nagy kár lenne kihagyni egyetlen egy csodáját is.

(2019.03.23.)