„A tavasz és a szívünk között valamilyen rejtélyes és nehezen megmagyarázható kapcsolat létesül. (…) Ahányszor zöld fát, zsenge füvet vagy árnyas barlangot látunk, azonnal társra vágyunk.” (E. Roidisz)

Végre itt az igazi, olykor még szeszélyes kikelet! Már maga a tudat is, hogy a hosszú, sötét és hideg telet magunk mögött tudhatjuk, motiváló a lélek számára. A tavasz egybefonódott a természet újjászületésével. De nem csak a természet, mi emberek is megújulunk, új reményekkel telve, új célokat tűzünk ki magunk elé. Itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak lakásban, lélekben, s agyban egyaránt. Itt az ideje, hogy végre ráébredj ki vagy és mit akarsz az élettől. Egy tiszta lap, egy új esély, hogy változtass önmagadon, az elvárásaidon.

TAVASZ

Tavasz van. Végre! Reggelente a harmatos fűszálakon megcsillan az erőtlen, ébredő nap fénye. Gyengéden, lassan felmelegíti a szíveket, a hűvös reggeleket. Valahol a lelkünk mélyén mindig is éreztük, hogy a tavasz és a szerelem, a szeretet összefonódik. Talán, mert a nap fényét több órán át élvezhetjük, hosszabbak a nappalok, kellemes az idő – fokozódik a boldogság érzetünk. A természet ébredezni kezd, új hajtások, zsenge zöldek, illatozó virágok, madárdal mindenfelé. S ezzel együtt az emberi bioritmus, lélek is, a takarékos üzemmódból feljebb vált. Hát csoda, hogy hirtelen olyan fogékonyak leszünk minden pozitív dolog, érzés, érzelem iránt? Képzelj magad elé egy reggelt hótakaróval, hideg, csípős széllel! Képzelj magad elé egy ragyogó, tavaszi szellős reggelt! Érzed a különbséget? A különbözőséget a lelkedben?

A tavasz mindig rádöbbenti az embert, hogy sosincs túl késő. Sem bocsánatkéréshez, sem újrakezdéshez, sem változtatáshoz…. Semmihez nincs túl késő. Ha a természet évről évre képes újrakezdeni, újraépíteni önmagát….az ember miért ne tehetné meg ezt? Sosincs késő, semmihez.

„Aztán újra jött a tavasz, a föld forgott, meg nem állt, és a lélek minden szépben, nyugalmára rátalált.” (Aranyosi Ervin)

(2014.04.21.)