Olykor a rendrakás, takarítás is lehet mosolyforrás. Megoszthatom veled?

A gépemen lévő adatok rendszerezése közben, az írás töredékeim között találtam az alábbi, jó  néhány évvel ezelőtti, pár mondatos dialógust. Rebeka lányom 18-19 éves lehetett akkoriban.

Rebeka egy ideje meséket kért tőlem. Élet meséket, azokból az időkből, amikor ő még nem volt, amikor anya és apa még nem volt anya és apa.

Rebi akkor nagyon beteg volt, igen magas lázzal feküdt otthon. Ilyenkor egy szülő nem ismer sem lehetetlent, sem teljesíthetetlen kérést. Szóval… oda vackoltam lázas testű, kipirult arcú porontyom mellé és meséltem… életmesét. Miután befejeztem, rekedt hangom megszólalt utódom.

– Muci! Miért pont ezt mesélted?

– Azért, hogy tudd: anya és apa is volt egykoron fiatal, bohém és őrült.

– De Muci! Szerintem te most is őrületes nő vagy!

És erre mit lehet reagálni? Miközben  önkéntelenül elnevettem magam, szorosan magamhoz öleltem… úgy, olyan végtelen szeretettel, ahogy csak egy őrületes anya képes. J

…és most, miközben a fenti sorokat megosztom veled…. mosolygok… és valami mintha a szemembe ment volna, mert….. azok a huncut könnyek….

(2018.09.21.)