Bölcselet helyett…

Sorban álltam a pénztárra várakozván. Közben mit tehet az ember lánya? Nézelődik, gondolkodik a vacsorán és akarva-akaratlan hallgatja a környezetét.
Két, 40-es éveinek végét koptató férfi (vélhetően szinglik), arról beszélgettek, hogy számukra a saját korosztályukbeli nők „túlkorosak”, körülményesek, a legtöbb totál lestrapált, „nagyseggű” és a saját öreganyjának néz ki és egyébként is ott van 1-2 gyerek, akik olykor nem kívánatos „grátisz”-t képeznek. Ezért inkább a húszas éveikben járó „buja bigéket” kerítik be, mert jó testük, kitűnő „nyelvismeretük” van és egy jó kocsi már kellő siker a hódításukhoz.
Ismertek!? Na, hát felbuzgott bennem a 40-es nők vére és gondoltam, ez visszavágót kíván! Feléjük fordulva igyekeztem a lehető legszexisebb hangomat használva, talpig mosolyban közölni velük, hogy én bár a „nagyseggű-lestrapált-túlkoros” öregasszonyok csapatába tartozom, akiket ők méltánytalanul fikáznak jó ideje, de azért egészen jól érzem magam a bőrömben. S nem értem, hogy két ilyen jó képű, hódító miért a Tesco-ban vásárol, holott nekik a Bugyivadász Centerben lenne a helyük. Magam sem értem, miért álltak ki a sorból.

Uraim! Azért, mert egy nő a 40-s éveit tapossa, még nem feltétlenül kiégett, életunt, depressziós, mosolytalan, rántás szagú és ” Barátok közt” függő. Akadnak szép számmal olyanok is, akik miután elhordták a hegyeket a helyükről, majd ledolgozták a napi 8-12 órájukat és gondoskodtak rosszalkodó csemetéikről…. nos, még mindig maradt kellő energiájuk, lendületük, igényük is szerelemre, a kedvességre, programokra.

(2013.03.11.)