Köszönöm Kata, Juli, Rita és Béla! Nekem ti csempésztétek bele az utóbbi heteimbe a szeretet ünnepét, napját! Fantasztikus, erőt adó érzés, amikor a szeretet visszatalál hozzánk. Éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.
“Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. …”
A mai gondolataimat a szeretet, a vágy a szeretetre, ihlette. Semmi irodalmi magasságokat ostromló sorok. Egyszerűen csak…. olyan „katás” gondolatok, agyam futtatása…. semmi extra…. csak én.
„SOKSZOR ELMONDTÁK MÁR, HOGY NEM KÖNNYŰ LÁTNI ANNAK AZ ÉRTÉKÉT, AMI ÁLLANDÓAN A SZEMÜNK ELŐTT VAN.”
Ahogy beléptünk az újévbe, fantasztikus érzés kerített hatalmába: azt éreztem, minden porcikámban, hogy ez az év hatalmas változásokat, jó változásokat hoz az életembe, hogy, bár minden a feje tetejére fog állni, de imádni fogom, mert jó dolgokat hoz mind ez, hogy a költözésem csak az előétel volt mindehhez…. Mégis, a Sors utálatos módon kibabrál velem, és ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Mi tagadás, rendesen megzuhantam, bele a sűrűjébe! De…..mindig akad egy halvány, karcsú fénysáv, ami valami csoda folytán éppen akkor talál ránk, amikor szárnyaszegett madárka mód, reményvesztetten, romjaink felett, könnyeket hullajtva vergődünk. Igen…. Ilyen fénysugár voltak számomra azon néhányak,akiket a bevezetőben említettem… Drága kincsek. Barátok. Barátok, akik biztos érzékkel, éppen akkor hívtak fel, látogattak meg, voltak jelen….. amikor pokolian szükségem volt egy vigasztaló ölelésre….. a megértő hallgatásra és figyelemre…..a saját életükből a tapasztalataikra…. értékes idejüket nem sajnálták tőlem, nem sürgettek és nem siettek, türelemmel voltak irántam. Esős, szürke idő ide vagy oda…. nekem tavaszt varázsoltatok a jelenlétetekkel. S csak annyit tudok ismét mondani: köszönöm nektek, megmentettetek. Szeretet ünnepe? Ugyan már! Az év minden napja azzá válhat…. egyetlen kedves gesztus által, jó szóval, öleléssel…. amikor valakinek csak ennyi kell, hogy megmentsd az összeomlástól. „Ajándék”, ami bár ingyen van, mégis megfizethetetlen….
„Senkinek sem biztos a holnapja, sem fiatalnak, sem öregnek. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre… Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, akik neked a legfontosabbak és súgd a fülükbe, mekkora szükséged van rájuk. Bánj velük jól! Jusson időd arra, hogy azt mondd nekik: sajnálom, köszönöm, kérem, bocsáss meg….. Mondd ki a szerelmes szavakat…, a szavakat…, mert senki sem fog emlékezni Rád a gondolataidért…”
(2016.02.10.)