„Asszonyi kéz és szív, vagy egy gyermek jelenléte kell ahhoz, hogy a házból otthon legyen.” (E. H. Porter)

Otthon lenni, a biztonságot jelentő falak között, ahol ismerős tárgyak és illatok vesznek körül., ahol csukott szemmel is végigsétálok anélkül, hogy bárminek nekimennék vagy bármit levernék. Otthon, ahová belépve, lerázhatom magamról a gondokat és megnyugodva, tiszta fejjel nézhetek szembe a mindennapok történéseivel, az életemmel, a vágyaimmal. Emlékszem, amikor még a lányom gyöngyöző nevetése, szüntelen csicsergése töltötte be a teret. Hatalmas kártyacsatákat vívtunk vagy társasjátékoztunk…..együtt néztünk filmeket, s közben vagy megszakadtunk a röhögéstől vagy félig csukott szemünk mögül pillogtunk az izgalmas film felé…..számtalan közös program, együtt megélt élmény, együtt átvészelt nehéz időszak……sok könny és még több nevetés…..

„OTT VAGY OTTHON, AHOL A SZÍVED LAKOZIK.”

Igen, egykor élettel teli volt a fészkünk. A mi otthonunk. Mára olyanná vált, mint egy hűvös sírbolt, amelyből már a lelkek is elköltöztek. Messzire. Csend és látszólagos nyugalom. A felszín alatt mélyen meglapulva fájdalom, düh, reménytelenség és az évek alatt felgyűlt gyönyörű emlékek, melyek boldogsággal töltöttek el, s melyeket lassan belep az állandósult bánat és kétségbeesés fátyla. 22 éve együtt. Ő és én. S most külön válnak útjaink. Igen, ez így természetes. A madárfióka is egyszer kirepül a fészekből. De… vajon megtörténhet, hogy az egyik madárszülő a fiókáról lemondva, azt repülni meg nem tanítva, kilöki a biztonságot jelentő fészekből, s magára hagyja?
A szüleim mindig azt mondogatják: akkor is az ő kicsi lányuk maradok, ha már mély ráncok borítják az arcomat, akkor is szeretni fognak, ha hibázok, elbukom vagy feladom. Mert szeretnek, mindennél és mindenkinél jobban. Bármikor is látogatok haza, béke költözik a szívembe. Megnyugszom, és azt érzem: semmi baj nem történhet velem, vigyáznak rám. Ugyan így, ugyan ezt érzem én is, mint anya. Bármit is tesz vagy mond a lányom, ballépései vagy bántó szavai ellenére is ő az életem. Nélküle, már nem lenne élet az élet. Sok sikert nekünk! …. mert mindketten megérdemeljük!

„Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová – és van kihez – hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal.” (Szabó Magda)

(2015.01.13.)