A mai soraim témáját egy tegnap, általam is megosztott történet adta , melyben egy lány 200 ft-ot adott egy hajléktalannak, aki a szerény adományt versben köszönte meg. Bevallom, nagyon meghatott és egyben felkavart a cikk. Közeledik a karácsony, amit a szeretet ünnepének nevezünk. Ha még ilyenkor sem vagyunk emberségesek, nem gyakorlunk némi együttérzést….akkor mikor máskor? Ítélkezés. Mások semmibe vétele. Az ego szigorú előtérbe helyezése.  Ez a módi manapság?  Nem tudom elfogadni, hogy az emberség lassan eltűnik, kiveszik belőlünk. Ha ez megtörténne, már nem lennénk emberek.

“Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján.” (William Shakespeare)

Kérdés: ha egy ember egymást követő 3 napon látszólag ugyanazon pólóban jelenik meg, te mire gondolsz? Csak őszintén! Az emberek döntő többsége azt feltételezi, hogy igénytelen emberről van szó, aki napokig egyazon felsőt viseli. Hm. Csak kevesekben vetődne  fel, hogy az illető olyan nagyon imádja a szóban forgó ruhadarabot (és van is olyan bolond), hogy rögtön több azonos darabbal ajándékozta meg magát, s ezeket váltogatva, naponta friss  pólóban jelenik meg. No, igen! De a legtöbben sajnos kizárólag a

LÁTSZAT ALAPJÁN DÖNTENEK, ÍTÉLNEK MEG.

Az utóbbi hetekben volt „szerencsém” ezt megtapasztalni a saját bőrömön. Olyanok ítélkeztek a vörös kobakon felett, akik még a nevemet sem tudják, csak láttak rólam egy-két fotót. Olyanok jellemeztek, mint embert, akik egyetlen régi írásomat olvasva azt gondolták: tökéletesen ismernek. Mert csak a külsőséget látják, de arra sem intelligenciájuk, sem idejük, hogy a dolgok mélyére nézzenek, hogy valóban feltérképezzék a másik embert, igyekezzenek megismerni. Többször kinyilvánítottam már, hogy sok-sok évvel ezelőtt még én is könnyen pálcát törtem, ítélkeztem mások felett. De jó 10 évvel ezelőtt a Sors hatalmas pofon formájában adta fel a leckét e téren. Kivételesen egyetlen lecke is elég volt, hogy megtanuljam: a vélemény kinyilvánítása és az ítélkezés nem keverendő össze, s ez utóbbi mellőzendő.  Az emberi élet véges. S nap, mint nap elpazaroljuk, elherdáljuk, olyan emberhez méltatlan tulajdonságok gyakorlására, mint mások megbélyegzése, közöny és közömbösség mások sorsa iránt, lélek- és szívtelenség, az együttérzés mellőzése, antihumánum. És sajnos….  sorolhatnám hajnalig. Azt tapasztalom, hogy talán ilyenkor, a közeledő  ünnepek tövében, némelyek kicsit elgondolkodnak, s talán a lelkiismeretük megnyugtatása végett, de adakozóbbak, segítőkészebbek, mint az év többi részében. Ez is több a semminél.

Ezért, arra kérlek téged, ki e sorokat olvassa, nyisd ki a szemed, olvass el néhány felhívást és tegyél legalább egyetlen apró kis lépést azok felé, akiknek az ünnepek is olyan magányosan, hontalanul,  nélkülözéssel teli, mint az év többi napja. Nyújts feléjük egy kezet, amiben élelmiszer, meleg ruha vagy játék lapul – valami, aminek hasznát veszi, amitől elvesztett hite az emberekben visszatér, amitől számára is ünneppé válik az ünnep. Hiszen a szeretet megosztásának nincs határa.

„Néha olyannyira szeretnénk angyalokká válni, hogy elfelejtünk emberekként viselkedni.” (Szalézi Szent Ferenc)

(2014.11.30.)