A mai délután, városunkra lecsapó vihar váratlanul ért. Munkából tartottam haza, ernyővel felvértezve siettem ….. lassúnak bizonyultam. Félúton nyakamba zúdult a zivatar és hatalmas széllökések tereltek egyik oldalból a másikba. Közben csak arra koncentráltam, hogy az utamba akadt konténerekre fel ne kenődjek, mert a szél erősebbnek bizonyult nálam. Az esernyőbe talán még a fogsorommal is kapaszkodtam, mintha bármi biztonságot is jelentett volna. Aztán leszakadt a mindenség! A garázsoknál a nagy semmi közepén jártam, amikor hirtelen potyogni, zúdulni kezdett a jég. A nyári topogóm hangosan felnyögött a víz és jég áradat támadása okán. Én menedéket kerestem volna, de a fák alatt parkoló autók alá, azért még sem préselhettem be magam. Gondoltam, már csak 150-200 m és a fészkem biztonságában leszek, de….. az ernyőmet eltörte a viharos szél, a jég zápor szétverte a lábaimat és könnyeimmel küszködve vánszorogtam el a legelső bérház kapualjáig. Ott vártam, míg elcsendesül a vihar. Az otthonomig már csak 2-3 percnyi vízi utazás volt hátra. A ház elé érve, „az ernyő megtette kötelességét, az ernyő mehet” gondolattal kísérve, laza kézmozdulattal küldtem rokkant esernyőmet a konténerbe. A házunk bejárata előtt, egészen a lépcsőig tolatva állt egy költöztető cég autója, rakodtak, pakoltak. A jelenet, vizuális típusúaknak a következő:
Vizes ruha „versenyző”nő, vacogó fogakkal, hajában falevelekkel, apró ágacskákkal és általa nem ismert termésekkel, virágokkal és mosolytalanul megérkezik.
Költöztető vállalkozó (régi ismerős) fültől fülig mosollyal a képén köszönés gyanánt: nem áztál meg?
A nő megtorpan, értetlen képet vágva végig néz ázott mivoltán és csak annyit tud mondani: Basszus! Dehogy! Csak emiatt a rohadt meleg miatt ennyire megizzadtam.
Egyik rakodó (képzett ápoló lehet) rögtön mondja a teendőt: a vizes ruhákat azonnal le kell venni, mert tüdőgyulladást kap, kedves.
A nő ekkor már aprócska mosollyal a szája szegletében válaszol:köszönöm, de azt hiszem én talán szeretem a tüdőgyulladást.
Közben egy másik rakodó érkezik az emeletről: Ó, kis kezit csókolom! Magácska úgy elázott, hogy gyorsan igyon egy kis pálinkát, de előbb vegye le a vizes ruháit.
A nő ekkor már nevet, kínjában, ázott-csapzott-jég vert mivoltában, s csak annyit mond: doktor urak! köszönöm a tanácsokat és további jó rakodást.
Szóval…. pocsék idő ide, pocsék hangulat oda, de…. sosem lehet tudni, hogy egy pocsék történésen mikor és ki csavar egyet és nevetés lesz a vége.
Apropó! A pálinkát nem szeretem, de mielőtt a forró víz alá beálltam, egy nagyobbacska pohár sherryt beutaltam a bendőmbe. Kizárólag „orvosi” javallatra…… no, és megszabadultam a vizes ruháimtól is. J
(2017.06.23.)