„A gondokat most falhoz kell vágni és élni egy percig, mintha nem lenne holnap.”
Lassan, napról napra egyre jobban becsukódik a kapu mögöttem. Most még visszafordulhatnék, de…. mi értelme volna. Balga lélek, ki a hátrahagyott, már megélt múltja felé veszi az irányt ahelyett, hogy a felfedezésre váró, sok-sok változást tartogató, még ismeretlen jövő felé kanyarodna.
„MI MÁS A JÖVŐ, HA NEM TITKOK SOROZATA?” (M. Sandemo)
Az utóbbi napokban arra figyeltem fel, hogy minden, ami körül vesz egy aprócska lépés a holnapom felé. Mintha a körülöttem lévő mindenség megértette volna: végre, indulásra készen állok. Nem tagadom, hosszú és nehéz út volt idáig eljutnom, sok-sok ezer könnycsepp szegődött útitársamul, mellőztem a számomra olyan kedves személyek társaságát, megfeledkeztem mindenről, ami mindaddig örömet jelentett. Igen, az utóbbi hónapok jellemzően szürke, fáradt színbe burkolózva, szomorúságot és kétségbeesést tettek a párnámra, minden egyes nap végén. Talán még nem késő összekapva magam, talpra állni. Felszegve vörös buksimat kijelenteni: csak azért is megmutatom, milyen fából faragtak! Nem arra nevelt az édesapám, hogy feladjam. Nem azért szült az édesanyám, hogy teret engedve a depressziónak, összeomolva vegetáljak, nevetés- és boldogságmentesen. Hát legyen! Mit veszíthetek? A könnyeimet? A szomorú ábrázatomat? A kétségbeesésemet? Tudod mit!? Vesszen valamennyi, mert már eddig is éppen elég időt raboltak el az életemből. Kell nekem az a jövő! A maga ismeretlenségével, kiszámíthatatlanságával, izgalmaival, a színeivel, a harsány nevetésével, a mindennapok őrületével….. Jár nekem a holnap és a holnap után. Sokáig. Jár nekem a teljes élet. És igen….önző leszek! Önzőnek kell lennem, hogy végre én is fontos legyen önmagam számára, hogy ne sajnáljam a drága időt akkor sem, amikor önmagamról van szó. Hiszen csak így van esélyem élvezni a jövőmet, bármi t is tartogasson számomra a tarsolyában.
…. és most hagyom, hogy az a kapu…. ott mögöttem…. lassan, csendesen bezáródjon, s csak a szép és örömteli emlékeket hagyja kiszökdösni utánam…..
„Az út nem az ajtón túl kezdődik… Hanem éppen ott, ahol állsz. A lábad alatt. És ha nem lépsz, akkor az ajtóig sem jutsz el. Lehet, hogy kevésnek érzel egy lépést, de ha azt sem teszed meg, sosem látod meg az utat az ajtón túl. És a holnapot sem. Mert a holnap sem „majd” kezdődik, hanem most. Ma. Minden holnap a mában indul, és lehet, hogy kevésnek tűnik a mai tett, de holnap látod az eredményét. A mai „kevés” a holnap „mindene” lesz. Csak indulni kell. A mában. Az ajtó felé. A holnap felé.” (Csitáry-Hock Tamás)
(2015.01.27.)