Azoknak, akik feladni készülnek – bátorításként. Azoknak, akik nem adják fel – megerősítésként. Szeretettel….

„Az élet hosszú. Miért kellene bárkinek is a múltban élnie, ha élhet a jelenben is? Miért ne engedhetné meg magának bárki, hogy a jövője ragyogó és izgalmas legyen?”(Cameron Diaz)

Néhány hete gyalogosan járok dolgozni, köszönhetően a hosszadalmas lábadozásnak. De…. nem bánom, mert olyan dolgok, pillanatok szemtanúja lehetek, melyek mellett észrevétlenül suhannék el autóval közlekedve.

HOVA, MI VÉGRE VÁLTOZUNK?

Az egyik hűvös, álmos reggelen egy ismerős arc mosolyogva köszönt rám. Hosszú percekbe telt, mire rájöttem, kinek fogadtam az üdvözlését. Legalább 18 éve nem találkoztunk. Előkotortam az agyam „Régmúlt emlékei” feliratú polcáról, amit anno elraktároztam. Két évtizede az említett ismerős férfi, egy nagy reményű, kezdő vállalkozó volt. Azon a top team-hez tartozott, amely „tagjai” határozott tervekkel és célokkal, kellő önbizalommal és lelkesedéssel akarták meghódítani a világot, bebizonyítani, hogy ők a nyertes csapat tagjai, értük bomlott minden lány. Ismerősömet most egy elektromos rokkant kocsiban láttam viszont, amputált lábfejjel. Testtartása arról árulkodott, hogy nehéz éveket, embert és idegrendszert próbára tevő időszakokat élt meg, de…..a szemei éppen olyan huncutul csillogtak, mint ifjonti korában, mosolya is a régi, jól ismert charme-os mosoly volt, és végtelen megbékélés ült az arcán. Hihetetlen, de irigyeltem. A testi fogyatékossága ellenére is boldognak, elégedettnek tűnt. Sálamat nyakamba húzva, elmerengtem…. vajon mi lehet azokkal a 20 éve nem látott ismerőseimmel….. Hol tarthat az életük, hogyan alakult a sorsuk, mi lett az álmaikkal, sikeresek lettek vagy a szürke hétköznapi taposó malom maga alá temette őket, feledtetve a céljaikat? Két évtized – mennyi változás, siker és tragédia, feladás és küzdelem, könnyek és veríték lehet ezen idő mérlege? Ha a saját, utolsó 20 évemet nézem…..hát döbbenet, mi mindenen mentem keresztül, mit éltem túl, mibe halt bele a lelkem, mit sikerült sikerre vinnem, mibe buktam bele…. ha mérleget kellene készítenem…. vesztésre állok a magán életben, sikerre vittem a lányom felnevelését, elbuktam néhány kitűnő lehetőséget, de amit elértem csakis önmagam erejéből, segítség nélkül. Kemény évek vannak a hátam mögött, de hiszem, érzem minden idegszálammal, hogy most fog következni az én nagy nyitányom, az új életem kezdete. … .mert sohasem késő új életet kezdeni, mert nem egyedüllétre és nem sikertelenségre születtem, mint ahogy te sem.

„Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.” (Al Ghaoui Hesna)

(2014.10.05.)