Olyan vagy, mint a tavasz……… míg itt vagy, minden felvirul körüled.” (Jósika Miklós)
Szép reggel! Játékos, kicsit erős szél, ragyogó napsütés, kellemes levegő….. az erkélyt pár nappal korábban kicsomagoltam, felszámoltam téli álmát. Így most, itt kint ülve, élvezve a tavaszi sugarak kacérkodó simogatását, a csendet és nyugalmat, koptatom a billentyűket, miután a reggeli teámat is itt ülve fogyasztottam el. Istenem! De piszok mód élvezem ezt! Nem tudom meddig tartana ez a békés idill, de szívesen tesztelném, ha lehetne, hol vannak a tűréshatáraim e téren.
„HA EGYSZER TAVASZ AKAR LENNI, AZ ÖSSZES JÉGPÁNCÉLOK HIÁBA ERŐLKÖDNEK ÉS TILTAKOZNAK.”
A tavasz a legkedvesebb évszakom, időszakom. Persze, ez nem mindig volt így. Fiatal koromban a nyár volt a nagy szerelem. De akkor még szárnyait próbálgató, igazi lázadó voltam, tapasztalatlan, éltem a „majd én megmutatom a világnak” időszakomat, s úgy tartottam, hogy képes vagyok kifordítani a földet is a sarkaiból…. ha a kedvem úgy tartja. Ma már, némileg higgadtabb természettel (tudom, most a közeli ismerőseim szemöldököt felhúzva, grimaszolva azt mondják: te? higgadtabb? ez most vicc?), XXL méretű tapasztalatot begyűjtve, a tavaszt favorizálom. Számomra ez az újrakezdés lehetőségét szimbolizálja. Megújul a természet, friss erőre kap minden, olyan, mintha újjászületne a világ. Ilyenkor optimista énem kerül nyeregbe, hosszabb-rövidebb időre. Képes vagyok az élet aprócska, alig észrevehető szépségeit, jóságait is észlelni. A virágárus több virágot ad, mint amennyit kérek és kifizetek. S amikor ezt megemlítem, csak annyit mond „hogy szép legyen a napod”. Egy éteri ismerős rám ír, hogy tudassa: tudja, saját életből vett élményeket, érzéseket osztok meg, s ez által az írásaimat hitelesnek és őszintének tartja, s férfi létére ezért olvassa őket szívesen. Az öcsém képes 5 perc alatt kirángatni a ború gödréből, akár azon az áron is, hogy bohócot csinál magából. És ehhez Panka uncsihugocskám kitűnő asszisztens (képes beszámoló később). Egy rég nem látott barát a csarnokban a savanyúságok felett rám néz, és azt mondja: Kicsi! Te orrba vágtad az időt és elmenekült, hogy nem öregszel? Csak egyetlen kedves gesztus, egy simogató mondat, egy cinkos mosoly, egy ártatlan, aprócska bók – igazán nem nagy dolgok, s mégis micsoda hatalommal bírnak a hangulat, a kedély felett! Talán ezért is van, hogy amikor találkozunk és köszönök (amennyiben nem kalandoznak a gondolataim olyan távol, hogy simán elmegyek melletted, amiért bocsáss meg nekem), borongósabb hangulatom esetén is, de széles Kata-mosollyal köszöntelek. Mert a mosolygós arc arat! (Egy filmből kölcsönözve.) Meg kell tanulnunk bókolni, dicsérő szavakkal illetni másokat, egy őszinte mosoly küldeni….. és azt is gyakorolnunk kell (nekem is), hogy ezeket az elismerő gesztusokat hogyan fogadjuk. Mert ne feledd, hogy ez kétirányú utca…. a feladó és a címzett egyaránt részesül a kellemes érzésből, az örömből. Szóval…. szerintem érdemes figyelmesnek lennünk és egy-egy elismerő mondattal, gesztussal megajándékozni embertársainkat. Azonnal megtérülő befektetés. 🙂
„Minden tavasznak van egy kitüntetett napja, ami minden más tavaszi napnál fényesebb. Mikor a napsugár még csiklandóbban játszik a tarkón, mikor a szellők még huncutabbul fütyülnek, mikor a kikelet ritmusára még veszélyesebben ver a szív, mint más tavaszi reggeleken. Naptárakban sajnos nincs jelölve ez a kacér és szédítő ünnep, ezzel a páratlan reggellel csakis a lélek számol.” (Cserna-Szabó András)
(2017.03.19.)