“Jó dolog, ha néha minden támaszték kidől alólunk. Ilyenkor láthatjuk, hogy mi kő a talpunk alatt, és mi homok.” (Madeleine L’Engle)

Magad alatt vagy, mint még soha az életben. Kuporogsz a romjaid felett. Üres, tompa aggyal, gondolatmentesen. Már nem érzel fájdalmat, könnyeid régen kiszáradtak. A kétségbeesés helyét átvette valami furcsa és félelmetes nyugalom. Még új számodra ez az érzés, ez az állapot. Nem tudod, mi következik, mi lesz a következő lépés, de…. érzed, hogy valaminek történnie kell, hogy kibillenj a hetek óta tartó vegetatív állapotból.

ÉS AKKOR….

…. egy barátod hirtelen összecsomagol és megtesz 1300 km-t csak azért, hogy meghallgasson, hogy vigaszt nyújtson, hogy a lelked legalább egy darabkáját összeragassza, hogy tudd, érezd, nem vagy egyedül a bajban sem.
.… egyik este egy éteri ismerősöd rád csörög, csak azért, hogy hangod hallja, hogy biztos legyen benne, élsz, létezel. Hogy elmondja, hiányolja a jelenlétedet, a soraidat, hogy aggódik miattad, hogy a maga módján segítsen.
…. egy régi ismerőssel, (kivel évente talán 1-2 alkalommal futsz össze), váratlanul találkozol. Egy egyszerű üdvözlés is elég számára, hogy lássa: a mosolyod ellenére mélységes fájdalom lakozik benned, hiába is hárítasz. Néhány perc, megannyi keresetlen szó, kedves ölelés, erőt adó gondolatok.
Ismét az az ismerős, kellemes érzés, melyet talán nem is tudsz szavakba önteni. Egyszerűen csak érzed: lassan, minden a helyére kerül, végre siker koronázza az évek óta tartó igyekezetedet, nem hiába élsz ezen a bolygón, talán mégis szükség van rád is, szeretnek és törődnek veled is.

Néhány gesztus, apró mozzanat….. éppen elegendő, hogy előmerészkedj az elefántcsont tornyodból, hogy felszámold az önként vállalt száműzetést, hogy közel engedd magadhoz mindazokat, kik érdemesek rá, hogy bár lassan, de talpra állj, ismét önmagad lehess, a saját életedet éld. Sohasem tudhatod mikor, honnan és milyen csomagolásban érkezik az a bizonyos kezdő lökés. Egy mondás szerint a felhők felett mindig kék az ég, mindig süt a nap. Erről olykor elfeledkezel, s ilyenkor kell valaki, aki ezt az eszedbe juttatja, emlékeztet rá, akár egy alapos hátsón billentéssel is.
Hiszen az élet attól olyan szép, hogy bármi megtörténhet. És éppen azért olyan nehéz, mert meg is történik.

„Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra.”

(2013.08.31.)