„Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz, akkor tegnap boldog lettem volna.” (A. Matthews)

Egy pohár koktél, a bátorság miatt, egy light-s cigi, a megnyugvás okán és az írás, a lelki békéért. Kéretik nem a negatív felhangra koncentrálni, mert nem abban van a lényeg. Bár… a valódi mondanivalót csak kevesek fogják érteni, megérteni. Nem like-ra hajtok. Csak állj meg kis időre és gondolkozz el! Kérlek.

NEM TUDTALAK MEGMENTENI…. BOCSÁSS MEG!

Egy nagyon kedves barátnőnk úgy döntött, nem kívánja folytatni a földi lét sokszor nehéz és igazságtalan, olykor boldog és felhőtlen pályáját. Jó néhányan a fájdalomtól lesújtva, sokan értetlenül, még többen ítélkezve fogadták a tragédia hírét. Egy szűk baráti kör tudta, hogy min ment keresztül, miket élt át és meg ez a csupa szív, mindig mosolygó, jó ember, s igyekeztünk is segíteni, de…. kevésnek bizonyultunk, mint ahogy a szeretetünk is. Az örökös kudarcok, a folyamatos sikertelenség, a régóta tartó magány, a gonoszkodó és igazságtalan beszólások és közömbösség a családtagok, kollégák részéről, az érzékeny lelke…. megtette pusztító hatását. A menekülést választotta az elviselhetetlennek tűnő állapotból. Voltak jelek, de nem figyeltünk rá eléggé. Voltak jelek, de őszintén hittük, hogy képesek vagyunk megállítani a zuhanásban és elmozdítani a boldog, élhetőbb élet felé. Voltak jelek…. S egyszer ….. már ő is csak volt.
Az emberek többsége úgy vélte, hogy a könnyebb utat választotta. Úgy vélte, hogy önző módon cselekedett. Úgy vélte, hogy gyáva és gyenge emberre vall a tette. Ilyen véleményt csak azok mondanak, akik vagy akiknek a szerettei közül valaki soha, még csak a közelében sem járt annak a kétségbeesett, reménytelen és szánalmas határnak, mint a barátnőnk, vagy akik valóban a könnyebb megoldást, a közönyt, a segítőszándék mellőzését vállalnák inkább. Könnyű út? Önző mód? Gyávaság? Hidd el, nem is olyan könnyű ott állni, hidd el iszonyat nehéz meghozni azt a döntést. De meg is tenni azt az utolsó lépést…. Kevesen mennek el a végsőkig. A végsőkig, honnan már nem vezet út vissza. Az utolsó lépést, mely nyomán csak a mélységes fájdalom, a szeretet lény hiánya miatti űr, az itt maradtak lelkiismeret-furdalása és örökre megválaszolatlan kérdések maradnak.
Egy mondás szerint senkinek nincs joga az élet kioltásához. Valóban, senkinek nincs joga ehhez….. De megtörténik. Mégis megtörténik.
Hogy ez ne történjen meg, ragadj meg minden alkalmat, hogy kifejezd a szeretetedet, hogy mások pocsék napjába belopj némi mosolyt, hogy mindig legyen pár biztató, őszinte mondatod azokhoz, kik ennek szűkében vannak, hogy soha, senki ismerősöd ne tegye meg azt az utolsó lépést. … mert mindenkiért hullajt valaki könnyet, mert mindenki hiányzik valaki(k)nek, mert minden egyes élet felbecsülhetetlen kincs.

„Miért van az, hogy mindenki olyan boldog rajtam kívül? Mert ők megtanulták, mindenben a jót és a gyönyörűt látni. – mondta a mester. Én miért nem látom mindenben a jót és a gyönyörűt? ‘Mert nem láthatod a gyönyörűt magadon kívül, ha nem veszed észre önmagadban.” (Anthony de Mello)

(2013.07.03.)