„Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.” ( Dr. Bagdy Emőke)
A hozzám közel állók tudják, szenvedélyem a főzés. Imádok kísérletezni a fűszerekkel, felforgatni , megbolondítani a már csukott szemmel ismert recepteket. Mindig is úgy gondoltam, hogy a konyhai ügyködés is valahol művészet, ami némi kreativitást igényel. Ugye, kedves háziasszony társak?! Bár, az utóbbi időben ritkán foglalom el a konyha nevezetű szentélyt, mert ha nincs kivel megosztani az ételt, ha nincs kivel helyet foglalni a terített asztal mellett….. Ma azonban nem ilyen nap volt. Nekiláttam a főzésnek és cikáztak a gondolataim. S amikor a hagyma került sorra…..
MINDEN EMBER OLYAN AKÁR, A VÖRÖSHAGYMA
Erre a megállapításra jutottam. Az első hagyma gyönyörű, fényes burkával, feszes testével…. nagy csalódás volt. A csodás csomagoláson belül maga a pusztulat volt. Kukában végezte. Ki ne ismerne a környezetében olyan embert, aki a külvilág felé maga a jóság és megtestesült segítő szándék. Valójában pedig nem más, mint az ördög, szép ruhában. A következő hagyma, inkább csak hagymácska volt. Aprócska mivolta azonban intenzív erőt és illatot árasztott. Hm. Te ismersz olyan embert, akinek már régen össze kellett volna roppannia a rá mért iszonyatos terhek alatt? Akinek már jó ideje fel kellett volna adnia, mert a fizikai, mentális tűrés határon réges-régen túl ment? De olykor egy kis ember is képes akár a nem csak hétköznapi csodákra. Ugye-ugye!? Az utolsó fej hagyma következett. Szép, életerős példány volt. De…semmi több! Illatmentes. Íz nélküli, de szép. Hm. Egy mutatós ember, aki belül üres. Akivel sem társalogni nem lehet, akinek alig akad ép kéz láb gondolata, akivel meg lehet ugyan jelenni, de könyörgöm! …… ne kezdjen el társalogni, mert az világ égéshez vezet. Elgondolkodtam azon, hogy a körülöttünk lévő ismerősök, barátok, kollégák, rokonok közül, vajon hányat ismerünk igazán. Ismerjük e a körülményeket, melyek folytán olyanná vált, amilyen? Tudatában vagyunk e az „enyhítő körülményeknek”, melyek által egy-egy tette megbocsájtásra lelhet? Tudunk e az életük sorsfordító tragédiáiról, a mindennapi nehézségeikről, az életük vegetálásáról? S ha tudunk róla, vajon hajlandóak vagyunk e a saját komfort zónákból egy icipici részt felajánlani, hogy a magunk módján, ki-ki a lehetőségéhez mérten segítő kezet nyújtson. Talán ez az apró gesztus életet ment, vagy visszaadja az emberekbe vetett hitet, mely jó ideje eltemetve nyugszik, vagy egyszerűen csak…..boldogsággal tölti el a rászorulót és adakozót egyaránt. Kell ettől több?! Azt gondolom, nem kell ezt túlbonyolítani. Szóval…. ahány hagyma, annyi típusú ember? Magam sem tudom, de tény, széles a paletta, s rajta minden egyes ember egy külön árnyalat, a maga teljességében, a maga valójában. Úgy, ahogy van!
„Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon életünknek.”
(2015.02.01.)