Több tucatnyi írás töredék várja a gépemen, hogy végre formába öntve, befejezzem őket. De nem megy. Van téma, vannak gondolataim, de… képtelen vagyok a végére járni, jutni az írásnak. Most, az ünnep előszobájában topogva…. teszek egy újabb kísérletet… talán most sikerrel járok… de bocsáss meg, mert ezen írás csak halovány árnyéka lesz a korábbi írásaimnak.
„Angyalszárnyon küldeményem érkezett. Rá volt írva csomagomra : Szeretet.”
A karácsony volt az egyetlen olyan ünnep, amelyet mindig lelkesen vártam, izgatottan készültem rá. Már nyáron elkezdtem „begyűjteni” az infókat, hogy a szeretteim minek örülnének, milyen apróság, költözzön be a fa alá, meglepetés gyanánt. Az idei ünnep közeledtével sincs ez másként, lázasan készülődök. Azt szeretném, azt akarom(!), hogy minden tökéletes legyen. Igen, nem tagadom: most az egyszer maximalista vagyok. Különleges világítás, egy kicsit más karácsonyfa, a szokásostól eltérő ünnepi menü….. De a lelkem mélyén tudom, hogy mindezt csak azért teszem, hogy kompenzáljam a hiányt. De vannak olyan veszteségek, melyek soha, semmivel sem pótolhatóak.
“AZ ÉLET ÜNNEPNAPOK NÉLKÜL: HOSSZÚ ÚT, VENDÉGFOGADÓK NÉLKÜL.”
Nem vagyok nagy reklám rajongó! Sőt… De a különböző adók, hetek óta tartó karácsonyi reklámjai valahogy rám találtak, egészen a szívemig hatoltak és csak halkan súgom meg: egy kemény, erős nő (ez én lennék ám!) is el tud gyengülni, meg tud hatódni. Talán ez a karácsony egyik nagy csodája…. hogy, képes megnyitogatni az emberi érzelem ajtóit, kapuit. Eszembe jutnak régmúlt idők karácsonyai. Voltam vagy 5 éves, amikor többek között egy ugrókötelet is kaptam, fényes, piros fa fogantyúval, amit gyorsan, feltűnés nélkül eldugtam a fotel alá. Azt hittem, ha rossz leszek (huh! nagyon sokszor az voltam), azzal tesz engem apukám helyre. Gyerek logika! Azóta is jót kuncogok magamban ezen a buta gondolaton. Aztán pár évvel ezelőtt a szüleim állólámpákat kaptak az öcsémtől. Összeszerelés közben oda és vissza, röpködtek a bolondabbnál bolondabb poénok, őrült beszólások, aminek az lett a végeredménye, hogy én, mint komoly nő, nagyon is komolytalanná váltam és bizony nem sok hiányzott ahhoz, hogy Pampers-re ne ítéltessek. Vagy amikor a szüleim a nagy bolondozás közepette leverték a polcról az őrölt köménymagot, bele az ünnepi halászlébe. Olyan pocsék levest még nem evett a világ, és mi végig röhögtük a vacsorát, miközben az öcsémmel húztuk a szüleinket. Boldogok voltunk. Boldog voltam. Itt van újra, ismét egy új karácsony közeleg! Egy újabb lehetőség, hogy boldog legyek, vagy legalább megpróbáljak azzá lenni.
Még 3 hét az ünnepekig. Így van időd, hogy az alábbi sorok által közvetített gondolatoknak teret adj, és megvalósítsd őket, vagy csak egy részét is. Talán nem fogod megbánni!
“Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a pillanatokat – megállunk, hogy érezzük a napfényt, és saját szivárványt építünk. Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a lehetőségeket, és nekivágunk saját kalandjainknak. Ma van az a nap, amikor élünk és nem aggódunk, amikor megünnepeljük az örömöt, amikor időt találunk álmainkra, és arra, hogy higgyünk a csodákban.” – és az a legklasszabb az egészben, hogy ez bármelyik átlagos, hétköznapra illő recept.
(2016.12.05.)