„Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké.”

Egyszer, az 5 éves uncsihugom, Panka megkérdezte: hol lakik a könny. Hm. Egy nagynéninek mindenre tudnia kell a választ. Nem majd, és nem máskor. Ott és azonnal, felkészülve a további kérdésekre. Mosolyogva azt feleltem neki: a könnyek a szívünkben laknak és csak akkor merészkednek elő, ha valami fáj, vagy nagyon szomorúak vagyunk. De a felnőtteknél az is előfordul, hogy akkor is előbújnak a könnyek, ha boldogok, nagyon-nagyon boldogok.

ANYA KÖNNYEI

S hogy ez miért jutott eszembe? Talán, mert az én szívemet mostanában túl gyakran hagyják el a könnyek, s vissza sem nézve indulnak el végső útjukra. Sajnos, ezek nem az öröm könnyei. A nők tisztában vannak azon ténnyel, hogy egy jól időzített könny felhőbe burkolt nézés, vagy a jókor elengedett sírás gyakran, csoda fegyver. No, igen! Az a bizonyos kifogyhatatlan, női fegyvertár! De…. mi a helyzet az anyákkal? Egy nő, anyasága első pillanatától kezdve egészen másként, másért, más okból sír, képes zokogni a lelke, fájni a szíve. Mindig is úgy tartottam, hogy az anyaság a világ legnagyobb csodája, melyhez sem gazdagság, sem más anyagi javak nem érhetnek fel, nem vetekedhet vele kincs és drágakő, luxus autó vagy kacslábon egyensúlyozó palota. Az anyai szeretet, egy mérhetetlenül tiszta érzés, a világ legerősebb köteléke. Az egyik pillanatban képes hegyeket elhordani, míg a következőben lágyan átölelve becézgetni. Egy anya, ha kell, puszta kézzel szembefordul egy éhes oroszlán csapattal, háborgó viharokat késztet csendes visszavonulásra, képes megállj parancsolni az időnek, vagy visszarepít a múlt édes emlékei közé. Egyetlen kézmozdulatával hoz enyhülést a lázas testre, egyetlen puszival képes a sajgó sebet gyógyítani, egyetlen öleléssel adja tudtodra: minden rendben lesz, ne félj, itt vagyok. Egy nő, anyasága első pillanatától kezdve boldog, aggódó, büszke, tigris, ölelő, oltalmazó, békés…… s megtapasztalja, hogy egy anya könnyei mindig súlyosabbak, mint anyasága előtt valaha is.
S miközben a fenti sorokat kopogtattam a billentyűzeten…..az én könnyeim is önálló életre keltek, s szorgalmasan áztatták a klaviatúrát…. egy anya könnyei…..

„Az anya nemcsak egy gyermeknek ad életet, hanem a szeretetnek és az örömnek, amit valaha magának remélt.”

(2015.02.08.)