Mai soraim apropója…… az a bizonyos 48 év.
„Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli.” (M. Lawrence)
Volt. Van és remélhetőleg lesz. Tegnap. Ma. Holnap. Észrevétlenül illan tova. Nem vár engedélyre, nem figyelmeztet, egyszerűen csak elszáll felettünk, búcsút int a ma, hogy átadja helyét a holnapnak.
IDŐ
Az idő sohasem késik, és soha nem várakozik. Az idő szigorú. Nem engedi meg, hogy visszaforduljunk a tegnapba és újra próbálkozzunk, hibát korrigáljunk, nem ismeri a második esélyt.
Jó ideje úgy érzem, hogy felelőtlenül pazarlom az időmet. Nap, mint nap történések, emberek, gondolatok és érzések adják-veszik a staféta botot, váltják egymást az életemben. Van, hogy hosszabb időre leparkolnak, de megtörténik, hogy csak lazán áthullámzanak a mindennapjaimon, alig érintve meg. De mindenképpen nyomot hagyva maguk után. Történések, melyek szappanbuborék módjára vesznek a semmibe….. Emberek, akik elkallódnak a mindenségben….. Érdekesen működnek… az emlékeim is. Járkálok egy ismeretlen helyen, szemlélem a környezetemben lévő tárgyakat…. Egy lepattogzott festékű ajtó, egy rozoga kerítés, a hirtelen feltámadt szellő érintése, a mező vagy az eső illata, a furcsa formájú felhők, egy dallam foszlány…. Mind-mind egy emléket, egy helyszínt, egy eseményt, egy személyt juttat az eszembe a múltból. Pedig nincs közük az adott helyhez és a jelenhez, és mégis. De az emlékek kellenek, emlékeztetnek a régi énemre, az elmúlt életemre, segítenek a változásban, hogy jobb legyek, hogy ember maradjak. …mától többet nevetek, többet szeretek, többet élek (s neked is ezt ajánlom), mert egyszer csak….. s hiába kérek időt a „bírótól”….ha elhangzik a sípszó, vége, nincs tovább….s én rádöbbenek, hogy az életemet csak részben éltem meg.
„A múlt is létezik – valahol, egy más szférában – megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal – de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.” (Jókai Anna)
(2014.06.02.)